Talán egész nyárra lecserélhettük volna az autóink rendszámát, mivel egy-két más halak után való hajszától eltekintve a harcsáknak szenteltük a szabad időnket. Persze ha a harcsáról van szó, akkor eltekintve néhány kivételes esettől, többnyire az éjszakából csalja el ezt az időt a megszállott pergető horgász. Az idei évben sem volt adakozó kedvében a Tisza. Nagy bizakodással vártuk a tavaszi áradást, hogy melegedjen a folyó, ezzel a felső vízrétegekbe csalja a keszegféléket és velük együtt a rájuk vadászó harcsákat is. Már április elején faggatni kezdtük, de nem adta magát oly könnyedén. Fenéken fogták már javában a sokszor egész termetes jószágokat, de mi fahalainkkal szerettük volna nyakon csípni őket.

 A harcsáknak beejtett wobblereinken nem egyszer balinok és süllők vesznek oda. Érdekes, hogy az idén jászokkal nem találkoztunk.

Az áradó vízben a tavasz folyamán még nappal is próbálkoztunk hátha belefutunk egy-egy, a nap sugarait kóstolgató márványtestűbe. Aztán ahogy egyre közelebb kerültünk a nyár felé, úgy kaptunk ízelítőt a Tisza harcsáiból. Május közepére már túl voltunk egy két kapáson, sőt én már egy szép bajuszos idő előtti elengedésén is. Persze ez csak is az én hibám volt, mivel rest voltam az elhasznált fonottat újra cserélni. Következő alkalommal már a frissen feltekercselt zsinór volt a dobon, de természetesen ilyenkor már nem akadnak a folyó kapitális példányai. Mintha éreznék a vesztüket, úgy kerülik az embert, ha minden cucca rendben van. Az adott folyószakaszon többen is próbálkoztunk az éjszakában és talán az adott erőt, hogy másoknak sem sikerült a harcsákból csípniük. Nem mi csinálunk rosszul valamit, hanem a harcsák nincsenek még felkészülve az ellenük irányuló rohamunkra. Aztán egy május végi éjszakán Pali megfogta az idei év első harcsáját. Újonnan fabrikált kétrészes, mélyre törő wobblerét marta el egy 6-os harcsa, a még igen csak hordalékot hozó vízben.

 A kiemelést általából az végzi aki fogta a halat. Végül is dolgozzon meg mindenki érte.

Ismét erőre kaptunk és szorgalmasan jártunk le a vízre, újabb és újabb szakaszokon kutatva a márványtestűek után. Sokszor nem csak mi, de számos barátunk is szívesen csatlakozott pergető duónkhoz, akiket örömmel kalauzoltunk az éjszaka nagyágyúinak kergetésében. Két- három hét eredménytelen horgásznapjai után egy harmadik társ a csónakban jelenlétével oldja a sötétség ürességét. Vendégeinknek ilyenkor elmesélhetjük egy- egy szokatlan, ám, de annál inkább emlékezetesebb halfogásunk történetét. Közben persze csináljuk a már rutinná vált mozdulatsor, dobunk, tekerünk, dobunk, tekerünk. Már szinte becsukott szemmel irányítjuk csónakunkat a helyes távolságban és szögben a parttól, mint egy tapasztalt több százezer kiló métert levezetett sofőr. A csónakhoz nem szokott „idegent” egyszerre intjük csendre, ha véletlenül zajt csap, ezzel talán hosszú percekre elriasztva a víz alatt tekergőző bajuszosokat.  Pár nap múlva ismét a vizet vallattuk, de most kettévált pergető csapatunk. Pali Krisztiánnal, én Csabával párban indultam el újabb élményeket remélve.

 Néhány fogós darab a szezonból.

 A peca végeztével mi nem, de Pali ismét egy 6-os harcsa kifárasztásával lett gazdagabb. Beindult Pali nyerő szériája és tartott egész szezonban. Igaz a kapitális harcsák őt is kerülték, de majd minden vadászat alkalmával sikerült halat fognia. Én már csak a nagy halban bízhattam.  A nyár közepén ismét áradó folyó kényeztette a harcsapergetés szerelmeseit. Ekkor Csabával Tiszafüredre látogattunk el egy nappali pergetésre. Korán reggel indultunk és estig terveztük a kiruccanásunkat. Számos kapásunk volt, és a nap végére Csabának egy 17 kg-os harcsát sikerült a csónakba emelnie. Másnap persze a mi szakaszunkon vallattam a vizet a nappali harik után kutatva.

                                             A nyerő szériából való fotogénebb harcsák.

Egymás után jöttek az események, de a ráfordulásokon és elugrásokon kívül nem jutottam tovább aznap. Se baj ismét bebizonyosodott, ami működik egy frekventáltabb helyen, az nálunk is beválik. Augusztusra letisztult a szőke hölgy és szinte kristálytiszta köntösbe öltözött. Nem riasztott el bennünket ez a változás sem, szorgalmasan dobáltuk át ezeket az éjszakákat is. A harcsákat sem zavarta, így utólag visszaemlékezve.  Ismét hárman csorogtuk a vízen, fodrász Csabink csatlakozott duónkhoz. Tavaly az első pergetésén sikerült felavatni, igaz nem nagy, de még is harcsár fogott. Pali most egy kettes harcsával kezd, és már azon töprengünk Csabival, hogy elvesszük tőle a botot. Fogott már eleget hagyjon nekünk is valamit. Sodródva a vízen egyszer csak a csónak mellett megjelenő árnyra lettem figyelmes. A sötétséghez szokott szemem egy harcsa testét fedezte fel. Mivel éppen ki volt tekerve wobblerem, egy kis zsinórt adtam és a csónak mellett levő harcsa elé pottyantottam.

 A fárasztástól a fotózásig...

 Megriadva burványlott el a hal és szinte csalódott feljajdulásommal egy időben, a kezemben a bot is megrándult. Csak elkapta, most ilyen közelről nem tudott hibázni. Első meglepetésére nagyokat csapkodott a vízfelszínen, majd a csónak alá ügyeskedte volna magát. Nem volt a hatalmasak közül való, így nem engedtem a praktikájának. Egy-két farok csapás után már a kiemeléshez húztam a csónakunkhoz a halat. Mivel elég veszélyesen akadt, már ami rám nézve lehetett volna gond, így nem kézzel, hanem a grippel próbáltam beemelni. Tovább csorogtunk és már csak Csabin volt a sor. Sorra láttuk el hasznos tanácsokkal, de tudtuk, hogy nem csak azon múlik a dolog.

Mindegy csak harcsa legyen!

Aztán kedvenc szakaszunkhoz érve Csabi is megfogta rekord méretű harcsáját. Igaz hogy hala a negatív rekordok közzé sorolandó, mivel ilyen kicsi harcsát még nem fogtunk. Örült neki mivel akkor is harcsa és pergetve fogta. Szeptember végére, igaz csak idő hiányában, de befejeztük a bajuszosok utáni pergetést. Októbertől kezdve ugyanis a pergető versenyek és főleg a csukák vették át helyüket, amit szintén kedvelünk.

Fishman