Egy "ajándékbanap" a Tiszától

Az elmaradt tiszafüredi verseny árnyékában…

Mindig izgatottan várom a szezon első gumihalas horgászatát. Persze ez már novembertől elkezdődik, de a karácsonyi bejglik és az újévi konfettik után még is csak a január végi, február eleji tiszai horgászatokra gondolok. Ez az az időszak, amikor a vermelő takarmányhalak közelében bandába verődnek kedvenceink és ilyenkor egy jó tartásról akár több süllőt is foghatunk. Másrész a zord, téli időjárás ellenére minden pergető horgász tenyere bizsereg a kedvenc botnyelének fogása után.  Érezni szeretné a csónak ringatózását a vízen, zsinórján keresztül a folyó húzását, a lekoppanó csalijával a meder egyenetlenségeit. Ezek után azt gondolhatjuk, hogy csak ki kell menni, horgászni és már számolatlanul csalhatjuk lépre zsákmányainkat. Még szerencse, hogy nem ilyen egyszerű a dolog, mivel számos tényezője van a sikernek. Ezen praktikákról számoljanak be azok, akik sokkal jártasabbak nálam a témában, részemről csak a személyes élményeimet szeretném megosztani az olvasókkal.

Azon gondolatok foglalkoztatnak már napok óta, vajon mikorra lesz alkalmas a folyó egy jó pecához. Figyelem a Tisza vízállását, böngészem, megpróbálom megfejteni adatait.  Ismerőseimet, barátaimat zaklatom, hogy áll feléjük a folyó. Napról-napra jobbak a kilátások- jön a válasz. Otthon a konyhába sorra csempészem be dobozaimat és rendezem csatasorba twisztereimet, gumihalaimat. Amikor már a botok, orsók és egyéb kiegészítők is a sarokban sorakoznak, már nem tudom párom elől titkolni szándékomat. Menjél már pecázni! - mondja-  látom minden bajod van! Rajtam nem múlik, de a Tisza nem enged! Ilyenkor tudom értékelni, hogy kivel hozott össze a sors!

Nem csak az ősi, zsákmányszerző ösztön hajt, közeledik az év első horgász versenye is. A 2009-es évben indul útjára a Rapala Eurohold Zrt. támogatásával, a Rapala Országos Pergető Bajnokság. Ez egy kilenc fordulóból álló sorozat, mely mind állóvízen, mind folyóvízen próbára teszi a versenyzőket. Az év végi értékelésbe a kilenc versenyen megszerzett legjobb hat helyezési számot veszik figyelembe a szervezők. Az elgondolások szerint így sokkal egyöntetűbb eredmény alapján hirdethetnek bajnokot. A Mátrai Pergetők szervezik az első fordulót, a Tisza tó tiszafüredi, 423-426 folyam kilométeres szakaszán. Ez a Szabics kikötő környékét jelenti és mivel a kikötő eddig számunkra az indulás bázisa volt, ezt a szakasz t szeretnénk jobban megismerni. Legnagyobb örömünkre, a versenyszezont a Rapala-Shimano teszt és verseny csapatának tagjaiként kezdhetjük el, így a tavalyi évben már ott versenyző Ferenczi- Weidel párossal közösen készülünk fel a versenyekre.

Barátomtól jön a telefon, hogy két napja lent vannak Derzsen és a tegnapi nap jól fogott mindenki. Csónaknyi jégtáblák törik meg a gyors vizet, de még lekötve is boldogulnak. Nekem se kell több, azonnal hívom a fiúkat, készüljenek. A jégvesztét követően nem sok horgászatra alkalmas napot hagy a folyó, minden napot ki kell használni. Úgy döntünk, hogy csónakot nem viszünk, a kikötőben bérlünk így egyszerűbb.

Reggel 8-ra beszéljük meg a találkozót, amit sikerült egy kicsit lekésnünk. Attiláék már bepakolva, tettre készen várnak minket a csónakjukban. Gyors üdvözlés után sietve pakoljuk tele csónakunkat, de indulás előtt nem azért, hogy húzzuk a fiúk idegeit, egy reggeli kávét még kicsikarunk belőlük. Rakom össze a botom, közben a vizet nézem, ami kezd szemcsésedni. Viccesen jegyzem meg és halkan a kikötősnek, hogy amire elindulunk, beárad a folyó. Egymástól 100-150 méterre, csorogva kezdjük meg a horgászatot. Pali egy polipszerű, zöld twisztert tesz fel, nem is tudom, mit szeretne az inkább a sügérhorgászatban használt csalival. Én egy jól bevált nagyobb testű, csillámos twiszterrel kezdek dobálni.

Még így csorogva is nehezen ért feneket a 25-30 grammos fejekkel szerelt csalink. A kikötő szemközti oldalához közelebb haladunk. Pali a medret, Én a part menti bedőlt fákkal övezett törést vallatom. Úgy veszem észre, hogy 45 fokban felfelé vagy lefelé dobva lesz számomra kényelmes a meder tapogatása. Nem sokat kell várni az első kapásra, kb. a harmadik- negyedik dobás bevontatásánál éles koppanásra vágok be. Érezem a hal első néhány fejrázását és amilyen hirtelen jött, úgy meg is szakad a kontaktus. Lemaradt!- mondom Palinak, de most valahogy nem érzem a csalódottságot. Sokkal inkább az izgatottság lesz rajtam úrrá és sietve rántom be a kétütemű motorunkat. Nem indul! A többszöri rángatás sem hozza meg a várt sikert. Ekkor Pali rutinosan jegyzi meg, hogy ha már elsőre sem indul a jól bevált Yamaha, akkor  minek rángatom, más lehet a gond. Gyors ellenőrzés, közben a vízből kimeredező fa ágait nézem, hogy beazonosítsam a kapás helyét. Persze, megint a kis pöcök esett ki a helyéről, ami a vészleállításra, no meg a horgász bosszantására szolgál. Sikerül orvosolni a problémát és már a kapás helye felé haladunk. Egy dobásnyival felé horgonyozzuk le csónakunkat, így kicsit jobban körbe tudjuk dobálni a területet. Fél óra dobálás után felvesszük a súly és csorogva folytatjuk tovább. Lekötve valahogy ma nem az igazi. Jóval nagyobb fejre van szükség és akkor is csak pár méteren tudjuk a helyes mélységbe vezetni csalinkat. Közben Jani és Attila is csorogva a csónak mellett, emelgetve keresik a halat. A 424-es táblához érve, Palinak nehezedik el  a bot a kezében. Jó halat sejt a fárasztás kezdetén, ami nem is olyan könnyű, mert több négyzetméteres, sodródó jégtáblák nehezítik meg a dolgát. A hala épen egy ilyen zsinórgyilkos tábla alá igyekszik, amit csak a bot víz alá nyomásával tud elkerülni. Ismét bele emel a botba, de a fonott még mindig a jég fogja. Nyomd már alá!- mondom - Had vigye le a sodrás róla. Miután Pali sikeresen megbirkózik a jégtáblával, a hal ereje is alább hagy, így könnyen a vízfelszínre pumpálja. Engedelmesen jön a csónak felé, nekem már csak az utolsó pillanatokat kell fotóznom.

Három kilósra saccoljuk vendégünket, s miután megcsodáljuk, útjára engedjük. Megfigyeltem, hogy valami oknál fogva ezek a táblával jelölt helyek más szakaszokon is jó haltartó helynek bizonyulnak. Ezt támasztotta alá a tábla tövében a csónakjában kuporogva fenekező spori is. A fogásra Janiék is előkerülnek, majd megvitatva a fejleményeket felmotorozunk és újra ezt a szakasz kezdjük vallatni. Egymással párhuzamosan csorogva dobálunk, de nem érzünk mást csak a keszegfélék hátán döcögő ólomfejeinket. A VI- os öblítő csatornához közeledünk, nyílásában egy csónakbot pillantunk meg, majd vele szemben a mederbe lekötve is a vizet vallatja egy horgász. A két csónak között navigáljuk át magunkat, őket nem zavarva. A mederbe dobva majd onnan magam felé csalva twiszterem érzem azt a nagyobb homokpadkát, amiről Attila korábban beszélt. Hónapokkal ezelőtt, több nagytestű balint sikerült horogra csábítania ezen a helyen. Gondolataimba merülve csendbe teszem a dolgom, Pali is szótlan, élvezzük a horgászat minden percét. A napok oly mogorva, rossz időjárását napfényes, szinte tavaszias hangulatú idő váltotta fel. Elmélkedésemet a botom által a kezembe vezetett erős ütés zavarja meg. Talán a középen horgonyzó sporttárs dobótávolságán belül, még a törés szélén kapta el zöldesen csillámos színű csalimat valami. Az első taktusokból olyan kilós forma süllőre tippelek, az orsó csévélésével csalom magam felé, majd amikor a közelünkbe ér meggondolva magát, jóval erősebben védekezik. A víz a part menti, bedőlt fák felé sodorja a csónakot, a mi veszélyessé kezd válni a fárasztás további kimenetelére.

Ekkor felbukkan a testes süllő, de meglátva a fogai közül kiálló jigfej horgát már nem vagyok biztos benne, hogy a csónakba emelem. Bele húzok a botomba magam felé terelve a halat, majd azzal a mozdulattal guggolok le érte és beemelem a csónakba. Még mindig a fogai között szorítja a twisztert és csak a csónakdeszkára fektetve ereszti el. Valószínű, hogy a küzdelem során kiakadt a horog, amire újból ráharapott ragadozó ösztönétől vezérelve. Épen vége a fárasztás okozta izgatottságunknak, amikor ismerős csónak közeledik felénk. Régi ismerősöket, Oláh Kálmánékat üdvözöljük, majd összekapaszkodva beszélgetünk egy darabig. A Derzsi egyenesben próbálkoztak, aminek két süllő lett az eredménye. Elbúcsúznak a fiúk, menniük kell. Mi újból a halat adó szakasz felé motorozunk, de most a homokpad felett sodortatjuk magunkat. Itt már nem olyan erős a sodrás, jóval kisebb ólomfejre cserélek. A partszéli, sekély vízben keresem a halat. Pali visszafele dobál gumiszőrös twiszterével. Nagyokat emelve botjába szűri a vizet, aminek kapás lesz az eredménye. A 17-es fonottal rögvest a csónak mellé terel egy kölyökbalint.

A homokpadra csorogva Attila is jelzi a kapás tényét, finomabb botjával egy kicsit több időbe kerül a fárasztás. Szintén egy balin csábult el csalijának, ami A Pali halához hasonló méretű. Lassan már mindenki megfogta első halát, már csak Janin van a sor. Jóval a délutánban járunk ekkor, két- három csorgásra marad már csak időnk.  Egymás mellett beszélgetve magunk alatt horgászunk. Az egymás ugratását Jani hirtelen perecbe hajló botja töri meg. Hatalmas halat akaszt, amit az első pillanatokban harcsának gondolunk, de hamar arra jutunk, hogy ez bizony busa lesz. Kamerát kapok a kezembe és filmezem a fárasztás mozzanatát. A hideg vízben lelassult hal a csónak alatt lebegve teszi próbára Jani és a felszerelés erejét. A fárasztás végén merítő híján kézzel segítené csónakba a halat, ami csak harmadjára sikerül. A jighorog a hal alsó állába akadt, amitől csak fogóval tudta megszabadítani. Sajnos ez is része a téli horgászatoknak, akarva akaratlanul is bele akad az ember egy-két testesebb jószágba. Egyikünk se marad hal nélkül, igaz reggel Jani egészen másra számított. Szürkülni kezd, felmotorozunk a kikötő felé, ott próbálunk halat fogni a fényváltás időszakában. Több ismerőst is látunk a csónakokban, ahogy szintén a nap utolsó perceit kihasználva horgásznak. Hamar eltelik ez az utolsó órácska, kapás nélkül.

A kikötőbe sorra érkeznek vissza a csónakok, mint a méhek a kaptárba. A kikötő esti megvilágításánál pakolunk be autóinkba, közben újra ismerős arcokkal találkozunk. Elmeséljük, hogy mi történt velünk, nem csak a mai nap, hanem a hosszú téli hónapok történetei is előkerülnek. Utunk egyik apropójáról, a február eleji versenyről tanácskozunk, megrendezhető lesz-e a verseny. Másnap a Tiszafüreden maradt barátok számoltak be arról, hogy reggelre begyorsult, zavarossá vált a folyó, ami lehetetlenné tette a horgászatot. Sajnos ez, mint később kiderült a verseny megrendezését is megakadályozta. Megmaradnak ennek az egy napnak az emlékei és gondolatban már a következő horgászatokra készülünk.