Szerdától a bab is hús!?

Mottó: „A lepényhal először, a reményhal meg utoljára!”

Be kell látnom, hogy a Tisza-tó  a tavalyi gumis produkciójával egy picit elkapatott. Az idén januári két-három ígéretesebb nap után szinte őrültnek számított az, aki műcsalikkal mégis vízre szállt. Közelgett a február vége, de a kilátások nem akartak javulni. Maradt a horgász portálok, időjárás előrejelzések böngészése, füredi barátok mindennapi zaklatása mobilon… hátha csoda történik. A hírekből sajnos csak azt tudtam leszűrni, hogy jobban teszem, ha mégis a családi síelést választom. Így is tettem. Természetesen a telefonom nem volt kikapcsolva, így továbbra is kaptam a híreket frontokról, áradásról, zavarosságról, haltalanságról. A legfrappánsabb talán ez volt: - Megpróbáltuk, -15 cm az átlátszóság, a 30-as jigfej visszapattant róla! J Hazafelé kínomban meglátogattam családommal egy kis osztrák panziót, melynek tavából a nálam lévő egyetlen műcsalival próbáltam vigasztalást találni a helyi tápos pisztrángok között. Mikor közel húsz perc elteltével már a másodikat is sikerült becsapnom, kezdett a fejembe szállni a dicsőség. Aztán jött a fiam és a lányom, akik mezei úszós szerelékkel, csemegekukorica csalival fogtak ötöt, két perc alatt… hát csomagoltam.

Hazatérve már bíztató hírek fogadtak. Lassul, tisztul a Tisza. Az utolsó előtti hétvége, indulnom kellene. Telefon Füredre, még nem jó, tisztul ugyan, de még a guminak esélye sincs. Meddig várjak, már csak egy hét van a tilalomig? Végigrágtuk a helyzetet mindenkivel, aki él és mozog, valamint látott már twistert, vagy gumihalat. Egybehangzottak a jóslatok: - Majd szerdától esznek, mint a tigris, addigra letisztul, belassul!

Ennyi elég is volt, már szerveződött is a szerda reggeli találka Tiszafüreden. A résztvevők Jani, a csapattársam, valamint a Varga-Tarsoly duó (új csapattársak). A víz tényleg jónak tűnt, csak még kicsit opálos volt, és nem optimális sebességű. Se baj, vízre eresztettük a csónakot a sajnos csak kétnaposra tervezett pecához. Irány Tiszaderzs, a legfrekventáltabb egyenes. Ha itt nem, akkor sehol! Ez volt a teóriánk. Később kiderült, hogy se itt se máshol úgy igazán, csak hébe-hóba. Keresztbe-kasul végigjártuk ezt a szakaszt, de érintés nélkül úsztuk meg az első négy órát. Hitetlenkedtünk is rendesen, mikor összetalálkozva barátainkkal Misi lazán megjegyezte, hogy ő pedig fogott egyet. Csak a fényképes bizonyíték után hittünk neki, és egy koccintás után újult erővel vágtunk neki a nap hátralevő részének.

Egyaránt eredménytelennek bizonyultak Jani „klasszikus” vezetésű gumihalai, az általam szorgosan tekert „balinölők”, és némák maradtak a lazításképpen mindkettőnk által alkalmazott vertikális trükkök is. Természetesen ilyenkor hajlamos vagyok magunkban keresni a hibát, de ez irányú aggodalmainkat a csónakunk mellé parkoló Molnár Feri barátunk hírei oszlatták szét. Egykedvűen mesélte, hogy húsz csónakra jut egy süllőfogás, más-más szakaszokon, jellemző hely nincs. Próbálkozásainkat a „szerencsejáték kategóriába” sorolhattuk. Nem sokkal ezután Misi újabb süllővel pózolt a fényképezőgép előtt, ezzel emelve az előbb említett átlagot. Ezt a napot bizony ő nyerte.

 Este töviről-hegyire átrágtuk a nap történéseit szállásadó barátunk, Gajdos Zoli házában. A borosüveg dugóit és az eredménytelenség okait feszegetve aztán Zoli teóriáját fogadtuk el mindannyian, azaz mivel a sodrás a kívántnál kicsit nagyobb, így az alsó kb. egy méteren a víz még görgeti a hordalékot. Ettől opálos még, és csak szerencse kérdése, hogy a lenti rossz látási viszonyok között ki húzza el a csaliját közvetlenül a kapófogak előtt. Igaz lehet!

Az este folyamán aztán egy hangulatos póker party keretein belül vettünk elégtételt a nap győztesén. Másnap reggelre a víz átlátszósága még 10 cm-t javult az előző 35-40 cm-hez képest. Nekivágtunk. Paliék inkább az indulási, Kispál kikötő környékét faggatták, mi pedig inkább a 425-ös folyamkilométernél próbálkoztunk.

A tegnap esti elmélet beigazolódni látszott, hisz itt is ott is kaptunk akciót, de nagyon keveset. Először Misi terelt ismét egy süllőt csónakjuk mellé, majd mint később kiderült, szinte ugyanakkor, délután háromkor szinkronban hajlott Jani és Misi botja egy-egy újabb tüskéshátú súlya alatt. A napot színesítendő néhány busa is „megörvendeztetett” bennünket.

Az új bot és orsócsodák teszteléséhez nyújtottak nagy segítséget a „rosszarcú bengák”, néhányszor a csónak alá szaladva hajtották vásári perecformába Antares, Aerocast, Aspire és Fireblood kollégákat, akiknek ez meg sem kottyant, bár mi fel-felszisszentünk közben. Ezzel ért számunkra véget az idei téli szezon kevesebb hallal, több tanulsággal. Indulhat a készülődés Rapala bajnokság első fordulójára. Fel Bugaszegre!         

Weidel Attila