Domolykók a szöszben.

A sötét oldal halai…

Még mindig elevenen élnek emlékeimben a tavaly augusztusban eltöltött horgásznap képei. Magával ragadott a varázslatos hangulatú folyó, ahogyan a kristálytiszta, még zöld folyamon rohant csónakunk.  Az alig embernyi víz néhol csak néhány tíz centire csökkent, melyet az előttünk zubogó, fortyogó, köveken megtörő folyó képe jelzett. Olyankor mindhárman a medret kémleltük, és kerestük azt a képzeletbeli útvonalat, ahol még elsuhanhatunk a kövek felett anélkül, hogy megfeneklene csónakunk. 

 A Tisza meredek, fákkal szegélyezett, árnyékos oldalán csorogtunk és wobblereinkkel csaltuk lépre a víz ragadozóit, a domolykókat. Hol a beeső csalinkat szívta le egy-egy fürgébb példány, hol a csónak felé vezetve marta el a mélyből előbukkanó torpedó. A nap végére már szinte számolatlanul fogtuk a halakat. Nem voltak óriások, bár másfél kilós példányokat is fogtunk. Sokszor nem csak a legnagyobb hal megfogására vágyakozunk, hanem egy kapásokkal, fárasztásokkal teli horgásznapnak is nagyon örülünk. Így vártuk hát a jó időt és persze az ideális vízállást. Idei első túránkat hamarabb terveztük, és Józsi barátunk újonnan vásárolt csónakavatójával szerettük volna egybekötni. Mivel a csónak papírjai még nem érkeztek meg, a csónakszentelő most elmaradt, így újra a sajátunkkal indultunk Tiszabecs felé. Itt lép be a Tisza hazánkba, majd hosszú kiló- métereken át Ukrajna és Magyarország természetes határvonalakként is funkcionál. Még a kora reggeli órákban ki akartunk érni a folyóra, ezért már három órakor útnak indultunk. Félúton Józsinál terepjárójára akasztottuk trélerünket, mivel most is egy kavicságyon tettük le a csónakot a vízre. Már az idén többször is horgászott a kedvenc szakaszán és sikerült egy-két domolykót elcsípnie, de a tavalyi halbőség emlékei miatt ő is izgatottan tekintett az események felé. A még hátra levő egy órás út sem a betondzsungelen keresztül vezetett. Néhány száz-ezres lélekszámú falucskákon keresztül haladtunk, közben a már műveletlen legelőket elfoglaló bokrok és cserjék tengerében kanyargott az út. Igazi beregi táj. Tiszabecsre érve a falu szabad strandját kerestük, aminek kavicságyán-mert a folyó ezen szakaszán még homokpadokról nem beszélhetünk-rakhattuk le biztonságosan csónakunkat.

Még indulás előtt összeraktuk botjainkat, kikészítettük a fogósabbnak vélt wobblereinket, de már a szemünk sarkából mindhárman a vizet kémleltük. A szemközti, viszonylag mély oldalon egy bedőlt fa állt ellen a folyó sodrának, mögötte csendes visszaforgót létrehozva. Ott kezdünk, mondta Józsi, amivel mindketten egyet értettünk. Ezeket a helyeket szeretik a domolykók. Józsi az idén már bizonyított csaliját tette fel. Pali frissen feltekercselt fluózöld monofilját szerette volna letesztelni ebben az áttetsző vízben. Állítólag hazánkban idegenkednek a használatától, pedig nem igazán jelenthet gondot rikító színe a pergetés során. Sokkal inkább segíthet a jól látható zsinór, hogy éppen merre is járhat víz alá merített wobblerünk. Én egy méter fluocarbon előkét kötöttem fel, Józsi pedig csak natúr fonott zsinórt használt, így ideális körülményeket biztosítottunk Pali tesztjéhez is.

Ahogy megközelítettük a helyet már repültek is a wobblerek. Az első dobások nem hoztak eredményt, közben a csónak a visszaforgó foglya lett, így kicsit jobban meghorgászhattuk a kiszemelt pályát. Józsi közvetlenül a fa mögé tudott dobni. Nem sokat kellett tekerni az orsó karján azonnal ütést érzett botjában. A jó fél kilós hal már a csónak mellett rótta kötelező köreit. Józsi fogója segítségével még a vízben megszabadította zsákmányát a horogtól. Lemaradtunk valamiről? Néztünk össze Palival. Még egy képet se csináltunk az első halunkról! Lesz az még bőven, vigasztalta meg társaságunkat házigazdánk. Miután kikászálódtunk a visszaforgóból a folyó sebesen vitte hátán tovább csónakunkat. Megpróbáltunk minél közelebb beejteni fahalainkat a partszéli vízbe. Bíztunk a reggeli órák sikerében, de hosszas kilómétereken át nem tudtunk kapásra bírni egy halat sem. Morgolódtunk is Józsi elsőnek fogott halán, amit oly gyorsan elengedett. Mivel egyikünknek sem volt további kapása, nem volt indokolt, hogy csalit cseréljünk. Én továbbra is egy CD-3-mal, Pali egy CD-5 G-vel vallattuk a vizet. Visszaemlékezve a tavalyi horgászatunkra, ezen a kimondottan egyenes és gyors szakaszon akkor sem fogtunk halat. Mélaságunkból csak Pali felhördülése zökkentette ki csapatunkat. Már neki is meg van az első hala, méretében Józsi halához hasonló, közepes forma. Már csak Én maradtam hal nélkül, de a következő métereken nekem is sikerül behoznom a lemaradást. Csekély ellenállás után tenyérnyi domi szájából fordítottam ki a hármas horgot. Eddig papírforma szerint jöttek az átlagos és apró méretű halak. Valószínű, hogy egy halban gazdagabb szakaszon csorogtunk, mert egymás után fogtuk a halakat. Palinak sikerült egy igazán testes példánnyal is megbirkóznia. A mérleg számlálója a 1,47- en állt meg és ezzel az addigi legnagyobb halnak járó különdíjat érdemelte meg. Igen, az elmúlt évhez hasonlóan ismét egy baráti versengés alakult ki közöttünk. Peca elején megegyeztünk a szabályokban, csak a darab számít. Mindjárt izgalmasabban telnek a horgászat percei.

Jó 10 folyamkilóméter csorgás után úgy döntöttünk, hogy felmotorozunk a kiindulási helyig, majd ismét lecsorgunk a már meghorgászott szakaszon. Előző horgászatunk alkalmával a csendesebb, mélyebb szakaszok nem adták úgy a halat, mint a felső sebes rész. Nem utolsó sorban a parton hagyott autóra és trélerre is ránéztünk, sose lehet tudni kinek tetszik meg felszerelésünk. A kavicspadhoz érve mindent rendben találtunk, nem is lehettet volna másképpen, mivel autónk mellett a régió vám- és pénzügyőrei kíváncsiskodtak. Miután meggyőződtek arról, hogy horgászok vagyunk, tovább álltak, mi pedig újra a vizet vallattuk. Második csorgásunk már nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. Hosszas kilómétereken át dobáltunk, de mindhiába. A horgászatot megnehezítette a közben a nap melegére kinyíló nyárfa virágának termése, mely beborította az egész vizet és szinte minden dobás után szedegetni kellett a zsinórról a „szöszt”. Ez elvett tőlünk egy-két dobásnyi időt, ami hozzájárulhatott a kapástalansághoz is.

Nem csak mi vallattuk a folyót, mindkét partján ültek, vagy a vízben állva horgásztak. Volt, aki a homokpad esésén fenekezett volt, aki a szakadt partot részesítette előnyben. Az egyik zúgónál két horgász mellett haladtunk el, üdvözöltük őket, de szótlanul figyelték csapatunkat. Mivel a part ukrán oldalán pecáztak, szótlanságukat nem a modortalanságukban, hanem a nyelvi eltérésben kerestük. Pali orosz nyelvtudását kihasználván kifaggatta a fiukat, de ők is eredménytelenül pergettek. Amikor megtudták, hogy túl vagyunk a nyolcadik domolykónkon ismét kedvtelenül dobáltak tovább, nem tudván a halaink sorsa felől. Talán bolondnak is tartottak volna, ha tudnák, hogy minden halat visszaengedtünk. Utunk során nem csak horgászokkal, hanem az ellenkező oldal kellékeibe is beleakadtunk. Az egyik sóderágy végén Pali horga egy inkább már halász készségnek megfelelő szerelékbe akadt. A vízbe levert facölöphöz damilra erősített hármas horgokon békák vonaglottak.

Megszabadítottuk a kétéltűeket a horgoktól, a készséget pedig megsemmisítettük. Hiába a mesébe illő táj, de mint minden mesében a „gonosz mostoha” itt is jelen van. Az első csorgásunk végéhez érve csak egy-két halat sikerült becsapnunk. Tovább haladtunk és a még meg nem horgászott szakaszon folytattuk utunkat. Horgászat közben már nem csak az árnyékos oldalt kerestük, hanem azokat a részeket ahol a sodrás a szöszben utat nyitott. A délután kedvező hatására, vagy a halasabb szakasz miatt újra beindult a kapás. Szinte egyszerre fárasztottunk és engedtük is vissza halainkat. Most már csak a termetesebb példányok jöttek, kivétel nélkül mind a kiló feletti tartományból.

A horogszabadítás során okádták magukból a félig megemésztett nyárfa termését. Világossá vált számunkra, hogy a kapókedvük miért hagyott alább halainknak. Így is örülhettünk, hogy a nyárfa termésével degeszre tömött hasú domolykók felvették wobblereinket. Öt óra felé járhatott az idő. Ekkora már jó 20 kilóméterre lehettünk a kiindulási ponttól. Talán a legjobbnak vélt időszak kezdetén hagytuk abba horgászatot, de anyák napjára való tekintettel és a családi béke megőrzése miatt hazafelé vettük az irányt. Rögtönzött kis házi versenyünket Pali nyerte meg és ezzel vehette át a képzeletbeli trófeát.

Tíz halától csak két- két hallal maradtunk le Józsival. Frissen kipróbált élénkzöld monofilja is jól bizonyított, noha már jócskán elszokott használatuktól. A nyúlásmentes fonotthoz képest kicsit lágynak tűnő zsinór mégis jól vizsgázott. A halakkal kapcsolatban azt tapasztaltuk, hogy a tavaly augusztusi időszakhoz képest jóval lassabb, mélyebb vizeken találtuk meg azokat. Darabszámra kevesebbet, de annál inkább nagyobbakat sikerült fognunk. A folyó árnyékos, bokrokkal övezett oldalán találtunk halakat.

Kivétel nélkül mindhárman wobblerekkel horgásztunk. A Rapala CD-3 illetve 5 cm változatai a G, BSM, HS, BHO színek jól működtek, de egyes mélyebbre törő wobblerekkel is sikeresek voltunk. Talán eredményesebbel lehettünk volna, ha a természetes táplálék híján egy kicsit jobban étvágyuknál lettek volna a domolykók. A nap végén így is elégedetten pakoltuk össze cuccainkat és egyeztünk meg abban, hogy még az ősz folyamán visszatérünk egy újabb kaland reményében.

Tarsoly Mihály

Rapala-Shimano-Team