MENÜ

 
Fórumok
 

BEJELENTKEZÉS

Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
 

HASZNOS

 

HORGÁSZ PORTÁLOK

 

 
 

 

 

 
Tiszai horgászatok
Tiszai horgászatok : Harcsadömping II.

Harcsadömping II.

Egyszer minden véget ér...

Harcsadömping 2.

Egyszer minden véget ér…

 

 

 

Már zsinórban a harmadik éjszakára készültünk. Még sötétedés előtt a kikötőhöz értünk és a nap utolsó sugaraiban több száz kérész járta el utolsó táncát. Bíztunk abban, hogy a repülés nem vette el a halak kapókedvét, sőt inkább a vízfelszínen tartja az est beköszönte után is a ragadozókat. Közös főzéseinken megismer Sanyi barátunk kísért el minket, aki előtt nem volt idegen a hosszas órákon át való pergetés. Egyedül csak annyiban volt más eddigi horgászataitól, hogy nem a szárazról, hanem csónakból kellett ezen az estén pecáznia. Az új helyzet izgatottá tette számára már azt is, hogy kipróbálhatta a csorgós pecát. Folyamatosan bombázott kérdéseivel, amire ha tudtunk válaszoltunk is. Így kezdtük meg aznapi csorgásunkat. Nem sokat haladtunk, amikor négy- ötméternyi partszakaszról több rablásra lettünk figyelmesek. Óvatosan közelítettük meg a helyet és feszülten vártuk a beeső wobblereinkre érkező támadás. Csalódottan tekertük a csónakhoz a csalikat, de az utolsó pillanatban, -szinte a fél wobblerem már kint volt a vízből-, amikor rávágott a már nem várt vendég. Kicsit meglepetten hördültem fel, hogy harcsa, de a következő pillanatban már láttuk, hogy egy süllő ficánkolt a horgon. Gyors horogszabadítás után az elektromos motorral próbáltunk visszamenni arra a helyre, de a következő csorgásra már eltűntek a tüskések.

 

 

 

 

 

 

Tovább csorogtunk és a kezdeti sikerekre újabb és újabb kérdések merültek fel Sanyinkban. Beszélgetéssel teltek a percek, közben folyamatosan szűrtük a vizet. Az előző éjszakák tapasztalataiból kiindulva figyelmeztettük, hogy most olyan helyhez érkeztünk, ahol eddig mindig sikerült halat fognunk. A csónak farvízén néhány apró hal spriccelésére lettem figyelmes. Egy méterrel sikerült túldobnom rajta, de az orsómon már nem tudtam egyet sem tekerni.  Azonnal rányúlt a Magnum Flouting- ra, aminek már a süllő sem tudott ellen állni. Rövid fárasztás után, amihez szinte fel sem álltam a székből egy jó négyes harcsát ragadhattam állon.

 

 

 

 

 

 

 

 

Ez egy jó szakasz, bíztattuk Sanyit, akinek egy J-11-et ajánlottunk a horgászat elején, dobáljál csak tovább! A következő száz méteren belül Pali, harmadik dobóként újabb harcsát kezdett fárasztani. Nem sok gondja volt vele, az előzőhöz hasonló méretű lehetett. Fogásaink láttán Sanyi önbizalma kicsit alább hagyott. Folyamatosan kérdezgette, hogy mit csinálhat rosszul, de megnyugtattuk, nem rajta múlott eddig a dolog. Egy óra szünet után már sóvárogva vártunk egy ütésre vagy legalább egy közeli buffanásra.

 

 

 

 

 

 

 

Közeledtünk a folyó belső lapályos ívéhez, de előtte még néhány bedőlt fa mély vizet fogott közre. Sanyi a két fa közzé dobva hamarosan fröccsenő rablásra vághatott be. Ezután feszült és feledhetetlen percei következtek. A nem igazán csónakos horgászathoz való 3 méteres 60 grammos bot karikába hajolva dolgoztatta a halat. Így is meg lesz drukkoltunk Sanyinak, csak egy kicsit tovább fog tartani. Pár perc múlva látszott, hogy nem az aprajából való a bajuszos, és amikor először megmutatta magát mindjárt olyan 10 kiló körülire saccoltuk. Miután a vízfelszínre emelte már a miénknek érezhettük a halat. Pali segítette a csónakba és a mérleg 9 kilót mutatott.

 

 

 

 

 

 

 

Sanyi végtelenül örült első pergetett harcsájának. A fogás újabb lendületet adott csapatunknak és ez főleg Sanyit doppingolta. Közben a lapályra csorogtunk és úgy döntöttünk nem megyünk át a mély oldalba. A megemelkedett vízszint miatt elegendő mélység van már a homokpadon is, hogy kiálljanak rá a harcsák. A gondolat jónak bizonyult, mert a következő métereken Sanyi J-11-ére újabb kapás érkezett. Ez már jóval hamarabb megadta magát, de azért óvatos fárasztásra intettük újdonsült harcsavadászunkat, mivel a zsinór vastagsága sem a nagytestű ragadozókra volt hangolva.

 

 

 

 

 

 

 

Egy óra eseménytelen horgászat után és mivel a sötét ég alja derengeni kezdett hazafelé vettük az irányt. Elégedetten tértünk haza mindenki megfogta a maga halát.

A vízállás előrejelzésből kb. másnapra tippeltük, hogy megérkezik a zavaros víz, ezért a negyedik este is a Tisza partján talált bennünket. Ismét két csónakból horgásztunk, mivel már Józsiék sem bírták tovább és velünk tartottak. Kezdeti sikertelenségeik kiderítése véget úgy döntöttem átülök hozzájuk és átveszem az irányítást a csónakban.

 

 

 

 

 

 

 

 

 Józsi, Öcsi és Én az egyik oldalon, Pisti, Sanyi és Pali a folyó másik partján kezdték meg a horgászatot. Látva Józsi hezitálását a wobblerek tekintetében, felajánlottam az előző nap két halat fogott Magnumomat. Sokat jelen egy olyan csalival dobálni, ami már bizonyított, gondoltam. Az időjárás már napok óta elég kiszámíthatatlan volt. Viharok vonultak végig az országon. Erre az estére mi is kaptunk belőle, de nem szegte kedvünket az égi áldás folyamatos jelenléte. Egy erőteljes csörgő hangot adó, semmiképpen nem realisztikus wobblert raktam a zsinórom végére. Az éjszaka első órája nem adott halat, de igaz nem is értük még el a halat adó pályát. Folyamatosan horgásztunk és a fiúk számára is lassan érthetővé vált előző napjaik sikertelensége. Valószínű, hogy túl közel, vagy túl messze csoroghattak a parttól. Csorgás közben folyamatosan kontrol alatt tartott csónakban horgászva jóval több esélyünk van halat fogni. Ezt Józsi is belátta, amikor megfogtam az első kis harcsámat.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 Belőtte a helyes távolságot és azután már Ő figyelmeztetett, ha túl messze, vagy túl közel sodródtunk a parttól. Már élesben láthatták a fiúk, hogy el lehet csípni a harcsákat, de úgy láttam, saját élményeik hiányában nem bíznak a csalikban. Levettem wobblerem és a Józsi kapcsába akasztottam. Láthatta, hogy már fogott ez a furcsa darab. Így csorogtunk tovább, és amikor a lapályhoz értük az előző estéhez hasonlóan most sem váltottunk a túlsó partszéli vizek horgászatára. Döntésünket pár perc múlva Józsi kapása igazolta. Szinte ugyan ott, ahol Sanyi megfogta második halát Ő is fárasztásba kezdhetett. Rutinosan terelgette a harcsát a csónak mellé, hiszen egyéb módszerekkel már nem egy kapitális hallal volt már dolga. A kézben tartott bottal, pergetve fogott harcsa kapásának élménye hiányzott még, de ettől az estétől már ezt is elkönyvelhette.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 Közben a megszűnni nem akaró eső koptatta kabátjainkat, de a fogások ténye újabb és újabb löketet adott társaságunknak a pecához. Egy nagy visszaforgóhoz közeledtük, amiben folyamatosan használni kellett a csónakmotort, hogy ne forgassa körbe- körbe a csónakunkat. Mondtam a fiúknak, hogy ott nem tudunk horgászni, de előtte van két hatalmas fa, ami okozza a kellemetlen áramlatokat, azt még megdobhatjuk. Mindhárman a bedőlt fa elé dobtunk, de már kétszer olyan messze voltunk a parttól, mint eddig. Újonnan feltett apró wobblerem gyors veretéssel közeledett felém. Úgy fél úton járhatott, inkább közelebb lehetet már a folyó közepéhez, amikor iszonyatos rávágást éreztem. Azonnal bevágtam, de a mozdulatsor felénél megállt a bot a kezemben. Nem tudtam semmi mást mondani, csak azt, hogy itt van a nagy hal! A fiúknak az események láttán szinte földbe gyökerezett a lábuk. Még mindig én irányítottam a csónakot, próbáltam az akadótól minél hamarabb becsalni a víz közepe felé. Szerencsére akkor még nem érezte halam a vesztét, úgy igazán csak egy-két perc múlva jöhetett rá, hogy nagy pácban van. Öcsi látván a kisujjnyi, rövid pálca akcióját egyre másra csak azt hajtotta, hogy dolgozik a „kis bot”. Majd csodálkozva ismételgette, hogy az a kis wobbler, az kellett neki?!

 

 

 

 

 

 

 

 

Ekkor a csónak már a folyó közepén sodródott és a halat is sikerült a csónak alá terelnem. Hogy ne legyen egyszerű a dolgom a hal a csónak alatt elhúzva a folyással lefelé indult el. A botot a víz alá engedve védtem ki a megiramodását. Közben Józsitól kértem, hogy fordítsa már meg a csónakot, mert a rövid bottal nem tudok átfordulni a motortól a másik irányba. Végre sikerült a manőver, de még mindig ereje teljében volt a harcsa. Úgy 4-5 métert tudott csak eközben a mélység felé megtenni, az erősebb kirohanásait a dobra ráfogva vertem vissza, sikerrel. Hihetetlen, hogy a 210-es Aerocast a megfelelő pillanatokban teljesen felkeményedve hogyan tartotta meg a halat.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Érezve a felszerelés erejét és azt, hogy már a felszínhez közel járhat, beleemeltem a botba, majd megláthattuk az állat egész testét. A kapás után ezek a legizgalmasabb pillanatok, ami érheti a horgászt. Láttam jó helyen, a szája sarkában ül a horog. Nem kell kapkodni, nyugodtan fáraszthattam tovább, de már látszott, hogy addigra elkészült erejével. A hosszú nyelű grippel az alsó állát befogva emeltük a csónakba a nem mindennapi halat.

Miután megnyugodtunk tovább folytattuk a pecát, pedig ha nem jön ez a nagy halunk már befejeztük volna. Józsi és Öcsi lelkesen dobáltak tovább, én már csak a kormányosi feladatokat láttam el. Örültem a halamnak és megelégedetten segítettem a fiúkat további horgászatukban.

Közel fél óra szünet után Józsi ereit árasztotta el az adrenalin a kapás kapcsán. Hamar tudatosodott benne, hogy nem az előző halunkhoz hasonlót akasztott és már hideg fejjel, rutinosan, rövid fárasztás után emelte be a harcsaifjoncot a csónakba. Már két hallal büszkélkedhetett, amit a kölcsön kapott wobblerrel fogott. Nem mintha nem lenne 2-3 darab az adott típusból a dobozában, de már egy sokat látott darabról volt szó.

Már csak Öcsin volt a sor, és mint egy jó versenyló szinte az utolsó percekben behozta a lemaradását.  Hosszú métereken beszakadt, fák meredeztek ki a partszéli mély vízből. Közéjük dobálva úgy kb. félúton akasztotta meg halát.

 

 

 

 

 

 

 

 

 Óvatosan fárasztott, hiszen az Ő felszerelése sem igazán a nagytestű bajuszosokra lett összeállítva, de sikerült a csónakhoz terelni. Kicsit fáradtan, de élményekben gazdagon fejeztük be a horgászatot.

Ezek után az elkövetkezendő napokban sem maradtunk otthon. A zavaros vízben jóval falánkabbak lettek nagytestű ragadozóink, szinte kivétel nélkül torokra szívták wobblereinket. A nagyobbik harcsámat megtévesztett Wiggle Wart is jól szerepel, közel a halaink felét azzal sikerült megfognunk.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Aztán a víz szintje rohamosan csökkeni kezdett, majd megtisztult.

Kihasználtuk az áradás adta lehetőséget, titkon tudván, hogy az idén többet már nem ad a folyónk.

 

 

 

 

 

 

Egy héttel később a zivataros időjárás ismét kecsegtető vízállást produkált. Igaz, jóval gyorsabb lefutásút, mint előzőleg. A folyó kisebb árhullámát kihasználva Ferenczi Jani csapattársunk is velünk tartott. Nem bízott semmit a véletlenre, a dobozából Ő is egy kis Wiggle-t akasztott a kapocsba. Mivel a vendéghorgásznak állt a szerencse, aznap este két kölyökharcsát csapott be újdonsült wobblerével.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Rákövetkező héten újból a vízen voltunk és a harcsákat kerestük. Az éjszaka sötétjében csorogva egy hang szólított meg bennünket. Egy kisszerszámos halász kért tőlünk segítséget. Amikor közelebb értünk hozzá csak akkor láttuk, hogy miről van szó. Az emelőhálója félig felborulva, Ő pedig egy kötélbe kapaszkodva a meredek partoldalon feküdt. Majd a lámpa fényében egy óriási harcsa fejét pillantottuk meg. Órák óta kapaszkodott a halásza kötélbe, amit addigra már sikerült átfűznie a hal álkapcsán. Hárman húztuk fel a harcsát és csak akkor csodálhattuk meg teljes valójában.

 

 

 

 

 

A másnapi mérések szerint 240cm hosszú és 86 kg-os volt.

Kicsit sajnálkozva vettük tudomásul, hogy kis szerencsével szinte csak órákkal maradtunk le megfogásáról. Tény, hogy a Tiszából került ki és még vannak hozzá hasonló példányok, amire érdemes horgásznunk.  

Tarsoly Mihály

Rapala- Shimano Pergető team

 

PONTOS IDŐ

 

NÉVNAPOK

 


 

 

 
Üzenőfal
 

KÜLFÖLDI OLDALAK

 

NAPTÁR

2024. Március
HKSCPSV
26
27
28
29
01
02
03
04
05
06
07
08
09
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
01
02
03
04
05
06
<<   >>
 

LÁTOGATÓK SZÁMA

Indulás: 2006-09-03
 

Barátaink képei

 

 

 

 

 

 
.

 


CASINO SPIELE, hit counter, fx, keno software, Online Casino Reviews
 
Tartalom

Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.    *****    Amway termék elérhetõ áron!Tudta, hogy az általános tisztítószer akár 333 felmosásra is alkalmas?Több info a weboldalon    *****    Florence Pugh magyar rajongói oldal. Ismerd meg és kövesd az angol színésznõ karrierj&#232;t!    *****    Fele királyságomat nektek adom, hisz csak rátok vár ez a mesebirodalom! - Új menüpont a Mesetárban! Nézz be te is!    *****    DMT Trip napló, versek, történetek, absztrakt agymenés:)    *****    Elindult a Játék határok nélkül blog! Részletes információ az összes adásról, melyben a magyarok játszottak + egyéb infó    *****    Florence Pugh Hungary - Ismerd meg az Oppenheimer és a Dûne 2. sztárját.    *****    Megnyílt az F-Zero Hungary! Ismerd meg a Nintendo legdinamikusabb versenyjáték-sorozatát! Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    A Cheer Danshi!! nem futott nagyot, mégis érdemes egy esélyt adni neki. Olvass róla az Anime Odyssey blogban!    *****    A 1080° Avalanche egy méltatlanul figyelmen kívül hagyott játék, pedig a Nintendo egyik remekmûve. Olvass róla!    *****    Gundel Takács Gábor egy különleges könyvet adott ki, ahol kiváló sportolókkal a sport mélységébe nyerhetünk betekintést.    *****    21 napos életmódváltás program csatlakozz hozzánk még!Január 28-ig 10% kedvezménnyel plusz ajándékkal tudod megvásárolni    *****    Szeretne egy olyan általános tisztítószert ami 333 felmosásra is elegendõ? Szeretne ha csíkmentes lenne? Részletek itt!!    *****    Új játék érkezett a Mesetárba! Elõ a papírral, ollóval, és gyertek barkácsolni!    *****    Tisztítószerek a legjobb áron! Hatékonyság felsõfoka! 333 felmosásra elengedõ általános tisztítószer! Vásároljon még ma!    *****    Hayashibara Megumi és Okui Masami rajongói oldal! Albumok, dalszövegek, és sok más. Folyamatosan frissülõ tartalom.    *****    A legfrissebb hírek a Super Mario világából és a legteljesebb adatbázis a Mario játékokról.Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    333 Felmosásra elegendõ! Szeretne gazdaságosan felmosni? Szeretne kiváló általános tisztítószert? Kiváló tisztítószerek!    *****    Ha tél, akkor téli sportok! De akár videojáték formájában is játszhatjuk õket. A 1080°Snowboarding egy kiváló példa erre