Örömpeca

Minden horgászembernek legyen az tavakon,  vagy a holtágakon, folyókon portyázó, volt már egy olyan napja, amire mindig szívesen emlékszik. Nem biztos, hogy az eddigi legnagyobb halának megfogásához kapcsolja emlékei. Lehet egy rosszul kezdődő nap sikeres folytatása, egy véletlennek köszönhető csalivállasztás sikere, egy vihar elől való menekülés, barátaival elbénázott hal elengedésének emlékei. Vérbeli pergetőhorgásznak az örömpeca hallatán egy olyan napja elevenedik meg lelki szemei előtt, mely alkalmával a legnagyobb, vagy a legtöbb halat sikerült megfognia. A pergetés az egyik olyan módszer, talán az egyetlen, aminek során közvetlen kapcsolatban vagyunk a botunkon, zsinórunkon, művészien vezetett csalinkon keresztül a meghorgászott vízzel és vele együtt magával a természet egészével. A jól összeállított szerelékünk közvetíti felénk csalink minden rezdülését, rajta keresztül érezzük a meder egyenetlenségeit, zsinórunk a víz húzását jelzi. Persze a pergetésen belül is meg vannak a különböző csalik szerelmesei. Ott vannak a mára klasszikusnak számító villantók és körforgók, amivel apáink, nagyapáink kergették rablóhalaikat. Később beszerezhetővé váltak a változatosabbnál változatosabb wobblerek, melyek akkor még csillagászati összegekért tudtak külföldről behozni, amivel csodát műveltek használói a villantókkal agyondobált vizeinken. Sokan csak azért nem használták, holott ott lapultak a dobozokban, mert féltek, ha beszakad nem szerezhetnek másikat.  A wobblerek térhódítása után, a 90-es évek elején jött a nagy durranás a twiszterek és gumihalak ideje. Az akkor kipróbált darabok annyira fogósak lettek, hogy a titkot tudók felvásárolták az összes behozott darabot. Persze nem tehették sokáig, ami titok az kiderül egyszer. A horgászok azóta a tökéletesre fejlesztett praktikákkal talán a legfogósabb műcsalivá tették ezeket a plastikból készült jövevényeket. Gumizás. A pergetésen belül nincs még egy olyan módszer, ami nem követelne a horgásztól 100%-on felüli felkészültséget. Itt is, mint minden más műcsalis horgászatban figyelni kell a méretre, színekre, mozgásra. Megfelelő nagyságú ólomfejjel kell ellátni, ami elsőre egyszerűnek tűnhet, de a tapasztalt gumihalazók tudják, hogy nem olyan egyszerű feladat. Megfelelő súlyú fejet találni, amivel gumink éppen érinti a meder fenekét, mintha az egy puha párnára hullna alá. Ha ezzel meg vagyunk, következhet a tánc.

Az elmúlt napok fogós gumijai.

Folyamatosan húzni vagy bele-bele emelni, kicsi vagy nagy libbentéssel terelni magunk felé, tartani vagy süllyeszteni. Nos a megfelelő gumi és technika megválasztása után már csak egy olyan helyszint kell találnunk, ahol halak is vannak. Ebben a szezonban igen sok időt sikerült a süllők kergetésére felhasználnunk, így többször megfordultunk a Tisza tavon a Szőlősi és Derzsi szakaszon, majd később a Felső Tisza kanyargó partjai között. A Tisza tó környékén a nagy halsűrűség miatt kedvező feltételek mellett nem olyan nagy ördöngösség elejteni egy- két tüskéshátút. Szorgalmasan utaztunk le több száz kilómétert, hogy a téli időszakban hódoljunk eme kedvenc módszerünk gyakorlásáért. Miután ott sikeresen fogtuk a halakat, arra gondoltam, hogy a mi szakaszunkon is működnie kell a dolognak. Felvértezve a Derzsi tapasztalatokkal indultam hát a vizeink sárkányai után kutatva. Sorra jártam végig azokat az általam haltartónak vélt helyeket, ahol a süsüket gondoltam meglapulni és próbáltam a fogós gumikkal kapásra ingerelni őket, de mindhiába.

Hasznunkra válhat a radar a halak keresésére, de

főleg a medertörések felkutatásában vesszük nagy hasznát.

Ilyen üres napok után szüksége van az embernek ismét olyan helyekre ellátogatni, ahol fogják a süllőket.  Barátaink kitartó horgászatai közben környékükön rátaláltak a téli vizek sárkányaira. Mivel Ők már elvégezték a munka oroszlán részét, ami nem kis feladat, nekünk már csak a kellemes horgászatra, a halak becsapására kellet koncentrálnunk. Megszokott horgászpárosunkhoz Béla barátunk csatlakozott, aki segítségünk révén szeretne betekintést nyerni a gumihalazás világába. Persze mindennek ára van cserébe egy kecsege horgászatra invitált meg minket. Megbeszéltük, hogy a fiukat dél körül veszem fel a városi kikötőben. Mivel én már a reggeli órákban el tudtam indulni, arra gondoltam, hogy mártogatok egy kicsit. Közben radarral újabb halakat keresek, feltérképezem a környék mederalakulatait. A mártogatással nem tudtam eredményt produkálni, így a halak keresgélésére fordítottam az időt, amíg társaim megérkeznek. Több jónak vélt helyet is elraktároztam memóriámban, hátha szükségünk lesz rá a nap folyamán.

Ebbe a fában sem találtam a süllőket. Később kiderült,

hogy már a mederbe álltak.

 Béla és Pali pontosan érkeztek, nem hiába egy igazi horgász egy jó pecáról soha nem késik el. Elindultunk a horgászhely felé, de most a szokásosnál kicsit feljebb kezdtük meg a horgászatot. Szeles, de napos idő fogadott bennünket, és mivel folyásnak felfelé fújta csónakunkat, így nem kellett lekötni magunkat. Éppen annyira csorogtunk, hogy kényelmesen, lassan, csorogva dobálhattuk plasztik csalijainkat. Béla hamar belejött a gumi húzásába, egy óra múlva már senki nem mondta volna meg, hogy most csinálja először. Az ígéretesnek vélt pályán lecsorogtunk és úgy döntöttünk ismét ezen a szakaszon próbálkozunk. Második csorgásunknál Pali méretes gumijára vert oda valaki. Óvatosan, kímélve fárasztja halát, nem tudván, hogy akadt a horog. Nem sokat kellett várni a sekélyebb vízből hamar egy szép süllő körvonalait pillanthattuk meg. A gumi rendesen a torkában, de azért előkerült a merítő is, amivel Béla rutinosan beemeli első halunkat.

Amikor minden összeáll szinte garantált a siker.

Megcsodálva 3,20-as süsüjét Palinak, tovább horgásztunk. Bélát is felcsigázta, hogy működik ez a gumihalas dolog és lelkesen dobálta csaliját . Közben Palit faggatta a helyes vezetési technikáról amikor Palinak ismét kapása volt ,de lemaradt róla. Nem hiába kell figyelni minden rezdülésre, ha lekésünk odapörkölni a fogasnak, annak már bottal üthetjük a nyomát! Ismét lecsorogtunk és a fogásra, kapásra való tekintettel újra felmotorozunk a kanyar elejéhez. Egymás után teszem fel a már bizonyított halaimat, de a mai nap valahogy nem érzem a pecát, nincs a kezemben a hal. Pali ismét akcióba lendül, újra előkerül a merítő és első halának talán az ikertestvérét szákoljuk meg. Ez sem finnyáskodott, ízlett neki a plasztik csali, mivel ólomfejjel együtt behörpintette a 15 cm-es gumihalat. Közel fél óra után újdonsült tanítványunk izgatottan jelzi, hogy neki is kapása van. Kicsit tétován, de végre odaver neki rendesen. Egy-két fröcskölés a csónak körül és már szákoljuk az Ő halát is. Gratulálunk Bélának, megy ez neki, már csak gyakorolni kell szorgalmasan. Úgy látszik a mai nem mindenki fog halat, csak nekem nem akar sehogyan sem összejönni. 

Béla és első gumis süllője.

 Mindkét vidéken bizonyítottak a kaucsukfa gyermekei, de valahogy a mi kedvenc folyószakaszunkon nem produkálták magukat. Nem csak én bizakodtam a környékben. Csaba barátom is kereste a halakat és az egyik horgásznapon két süllőt és 5-6 kapást is sikerült produkálnia. Újabb lökést kaptam a hír hallatán, ugye mondtam, hogy itt is meg lehet fogni a sötétség hercegeit! A víz ekkorra már tökéletesen letisztult, korábbi próbálkozásaim sikertelenségeiért talán a vízminőség volt felelős. Következő túránkra Csabával indultunk. Felkerestük azt a helyet, ahol Ő fogta a halakat, de most ott nem találtunk belőlük. Felmerült tehát a kérdés, most hova?

Pihenés képpen megebédelünk, amig lefő a kávé.

Csodákat művel az emberrel a vizen egy frissítő fekete.

Gondoltam olyan helyen keressük a halat, ahol más folyószakaszokon már sikerrel jártunk. A következő kanyar elé motoroztunk és azt a részt kerestük, ahol a meder átmegy a másik oldalba. Emlékeimben felidéződtek barátaim tavaly nyáron harcsázás közben fogott süllői. Éppen a velünk szemben a vízből kimeredező embervastagságú fatörzs mellől fogták akkor a meglepetésnek számító tüskéshátúakat. Persze nyáron egészen más szokásaik vannak a halaknak, de mindjárt más kedvvel emelgeti az ember a gumiját. Bízunk benne, hogy nem mentek olyan messzire fogas kedvenceink. Első kikötésre semmi, majd arrébb csorogtunk. Itt már érdekes mederalakulatokat vélünk felfedezni a gumi vontatása közben. Nagy, hosszanti, mély redőkben táncoltatjuk csalinkat. Ezeket a redőket kerestük és persze a bennük lapuló sárkányokat. Következő dobásomat kicsit a meder közepébe irányítom. Itt már nem érzem a homokba vájt hullámokat. Talán a homokpad és a meder törésében járhat a gumim, ami a nagyobbak közül való a maga 15 cm-es hosszával. Ekkor határozott koppanást érzek a botomban. Azonnal bevágok, de máris érzem a kb. 8 méteres mélységben a horogtól szabadulni akaró süllő fejrázásait. Pumpálom a halat mely egy darabig jön felénk, de a csónaktól néhány méterre megmakacsolja magát. Zsinórom a motor csigája körül tör a vízbe, Csaba figyelmeztet, hogy rá ne tekeredjen. Ekkor már nincs veszélyben a zsinór a csónak alá keveredik a hal. Még most is erőteljesen rázza magát, furcsán cseng a zsinórom. Szinte egyszerre mondjuk ki lehet, hogy harcsa. Csónak alatt a halunk, a 100 grammos pálca igen csak dolgozik. Kicsit jobban beleemelek, lássunk is belőle valamit. Botom kiegyenesedik és már ellenállás nélkül tekerem orsómat. Elment… Ezek a néhány másodpercek, ahogy ülök a csónakban óráknak tűnnek számomra. Csalódottságom kiül az arcomra úgy elfehéredtem. Miután megnyugodtam azért öröm töltött el, hogy itt vannak, megtaláltuk őket. Zsinóromon harcsára utaló jeleket nem találtunk, így megállapítottuk, hogy igen csak termetes süllőt engedtünk el.

Sajnos az öreg, tapasztaltabb kékfarkúak már nem mindig

nyelik le a gumit ennyire.

Újra emelgetem a gumit, érzem a redőkben táncoltatom. Következő dobásom megpróbálom ismét a medertörés felé irányítani. Ez az, itt már nem érzem a redőket. Nem sokat kellett várni a következő halam ismét odaver a guminak. Megvan. Hördülök fel, mellyel újabb izgalom lesz rajtunk úrrá. Ez már jóval gyengébb az előzőnél, hamar a csónak mellé invitálom a közel 3 kilós süllőt. Fotózás után ismét horgászunk. Erőltetem az előzőleg halat adó pályát és amikor újra elkapom a fonalat ismét felkiáltok: Meg van! Rázza-rázza a fejét, de sokkal virgoncabb előző társainál. A másfeles forma süsüke a 15 cm-es gumit az ólomfejig benyelte. Kell is iparkodniuk ilyen termetesebb jószágok mellett, hogy gyarapodjanak. Ekkor már Csaba sem rest kérni egy hasonló gumit, melyet szívesen adok ha ez kell a sikerhez. Ismét szűrjük a vizet és már talán el sem hiszem, amikor újra erőteljes kapásba húzok bele. Nem tudom megállni, hogy ne jelezzem társamnak a fogás tényét. Nem Őt szeretném ezzel bosszantani, de jön ez magától. Érzem halam az elszökött társához hasonlóan védekezik. Fülig érő szájjal folytatom a fárasztást. Ha nem jön közbe semmi meg van az én tűzokádó sárkányom is. Komótosan, testesen jön fel a halam méterről méterre. Nem is erőltetem, lelki szemeim előtt látom a pofájában, ahogy néhány tizednyi húsba kapaszkodik a horgom ága. A tiszta vízben hatalmas süllő körvonalait pillantottuk meg. Ha nem lettünk volna elfoglalva a fárasztás utolsó taktusával és a kiemeléssel, amihez csak a kezünk volt segítségünkre, talán összeölelkezve táncolnánk a csónakban örömünkben. Ahogy sejtettem a horog alig a csontos szájszélben üldögél. Csaba rutinosan emeli ki kezével a halat és a csónakban gyönyörködünk felette. Beélesítem a mérleget, majd míg kifújjuk magunkat megmérem. 7,44 kg. Nem léptük át azt a bizonyos álomhatárt, a 10 kg-ot, de így is majd kiugrunk a bőrünkből.

A szezonom legnagyobb hala. Már lemondtam róla így a

tilalom előtti napokban, de végre összejött.

Csodáltuk, simogattuk egy darabig halunkat, mint egy vad oroszlánt a szavannák vadásza, mivel saját közegében nem igen engedne magához. Töretlenül dobáltunk tovább, hiszen még csak 3 óra körül járhatott az idő. Közel egy fél óra után Csaba kezében mordul a bot, bevágás után fárasztani kezdi süsüjét, de hamar megszabadult a pórázról. Egy időre elcsendesedik körülöttünk a világ, már a mi a halak szereplését illeti. A szél hol felfele tolja csónakunka, hol pedig keresztbe fordítja. Nehéz így a meghorgászni kívánt vonalban pecázni. Aztán ahogyan a nap korongja alábukni készült a szemközti erdők ágrengetegébe Csaba sorra kezdi fogni a süllőket kedvenc lapátfarkú mütyürjével. Érdekes, hogy nem a törésről, hanem a homokpadról szedegeti őket. Valószínű a mélyebb vízrétegekből estére a sekélyebb homokpadokban keresgetnek a tüskések. Estig még nekem is sikerül fogni egy másfelest, ami a nap utolsó halának bizonyult.

Ezen a napon étvágyuknál voltak a süsük.

Egy ilyen horgászat után persze a következő két napot is ezen a horgászhelyen töltöttük. Nem tudjuk miért, de még egy kapást sem tudtunk kicsikarni azután az eredményes nap után. Arrébbálltak vagy csak nem ettek. Ezzel véget is ért az ide év gumihalas szezonja. A naptár 02.29 -t mutatott. Az elkövetkezendő két horgásznapnak, ami a tilalomig hátra volt a hazánkba betörő vihar vetett végett, közben a Tisza is beáradt.

Ismét várhatunk egy évet arra, hogy egy újabb szezon kezdődjön. Várjuk a tél eljövetelét, ellenben sok más embertársunkkal, kiknek nyűgös a jeges, havas utakon közlekedni, gondoskodni az otthon melegéről. Mi gumihalasok csak azon izgulunk, hogy tiszta maradjon folyónk és ne engedjen a jég szorításának. Másrész már nézegetjük wobbler készleteinket, orsóinkra erősebb, vastagabb zsinórt csévélünk, hogy felkészüljünk a nyár kedvenc halára a harcsára.

Súgó Még nincs hozzászólás.

Frissítés

Csak regisztrált felhasználók írhatnak hozzászólást.