MENÜ

 
Fórumok
 

BEJELENTKEZÉS

Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
 

HASZNOS

 

HORGÁSZ PORTÁLOK

 

 
 

 

 

 
Írások
Írások : Rendhagyó horgásztábor Tiszadobon

Rendhagyó horgásztábor Tiszadobon

  2010.09.06. 12:44


 

Rendhagyó horgásztábor Tiszadobon

Tiszadobon épp tizenkét éve kezdődött el egy olyan kezdeményezés, ami országosan is meglehetősen új kezdeményezésnek számított. Horgásztábort szerveztünk és bonyolítottunk. Ez a tény önmagában se nem szokatlan, se nem újszerű, mert horgásztáborokat - nem is keveset- igen jó színvonalon már évtizedekkel ezelőtt is rendeztek az egész országban. Igaz ebben megyénk akkor is élenjáró volt

Ami mégis megkülönböztette az akkori kezdeményezést a többitől, az a tudatos célkitűzés, amit magunk elé tűztünk abban a vonatkozásban, hogy rövid és hosszútávon milyen eredményt szeretnénk elérni a tábor résztvevőinek nevelésében. Abban az időben már jócskán mutatkozott a rendszerváltozás nyomán kialakult űr, amely a gyermek és ifjúsági korosztály tartalmas és hasznos szabadidő eltöltése- vagy nem eltöltése- terén mutatkozott. Megszűnt a különböző gyermekszervezetek egy része, amelyek hivatottak voltak ezt a problémakört megoldani. A társadalmi változások nyomán pedig egyre több az egészséget károsító veszély leselkedett a korosztályra. Gondolok itt a dohányzás, alkoholizálás, és a drogozás egyre növekvő veszélyeire.

 

 

És ebből az alaphelyzetből szinte önmagát kínálta az a felismerés, milyen feladatokat kell megoldania egy horgásztábornak, ha meg szeretne felelni a kor követelményeinek? Természetesen elsőrendű célként az aktív pihenésen és horgászismeretek elsajátításán túl, a természet szeretetére, és védelmére tudatos nevelést tűztük ki. Azonban már az első években megtaláltuk a módját, hogy különböző programok, versenyszámok alkalmával a káros szenvedélyek megelőzésével is foglalkozzunk.

 

 

Az elmúlt tizenegy év alatt folyamatosan kialakítottuk a rendszeres programjainkat melyekre évente ráépítettük a kiegészítőket attól függően mi volt az aktuális, illetve kitől kaphatunk segítséget. Hagyományosak voltak szellemi vetélkedők, célba dobó, és etetőanyag célba dobó versenyek, szellemi vetélkedők. A kezdőknek az alapvető horgászfelszerelés összeállításának megtanításán túl, az állami horgászvizsga letételéhez szükséges ismereteket adtuk át, és a sikeres vizsga után ismereteim szerint Tiszadobon vezettük be az országban először a horgászpalánták eskütétel utáni ünnepélyes avatását.

 

 

 

Évente szerét ejtettük meghívott előadók segítségével szakmai bemutatóknak, előadásoknak, a rendőrség hathatós segítségével rendszeresek lettek a káros szenvedélyek megelőzését elősegítő előadások, játékos vetélkedők. És sok-sok egyéb program amelyek egy része „ kérész életű” volt, csak egy évig élt, és olyanok is amelyeket közkívánatra ismételtünk. Magunk sem gondoltuk, amikor elkezdtük, hogy mekkora sikere lesz az „éjszakai bátorság kalandtúránknak”, melyeket a táborok végén tartottunk, és megpróbáltuk a hét folyamán tanultakat számon kérni a teljesítéskor a résztvevőktől. És igen, a résztvevők. Már az első évben is sikerült a szülőket is motiválni, hogy ne csak a hangulatos éjszakai horgászat alkalmával csatlakozzanak hozzánk, hanem a bátorságpróba alkalmával is. Innen kaptuk az ötlete, mely alapján ebben az évben „rendhagyó horgásztábort”szerveztünk. Most nem voltak új táborlakók, csak régiek, és közülük is olyanok, akik elképzeléseink szerint továbbvihetik a tiszadobi horgásztáborok tizenkét évi szellemiségét, és reményeink szerint tovább is adhatják őket. Sőt! Lehetőség szerint az arra vállalkozó szülők segítségére is igényt tartunk a jövőben. A tizenkét évvel ezelőtt kitűzött célok ma is aktuálisak, szükség van rájuk, de kevés azok száma, aki a kitűzött célokat szakszerűen, szívvel lélekkel, továbbadja a következő generációnak.

 

 

Terveink szerint, a jövőben nem csak a horgászegyesületeken keresztül próbáljuk elérni a gyerekeket, az ifjúságot, hanem az iskolákon keresztül. Amennyiben lehetőséget kapunk rá, a most kiképzett „táborlakók” segítségével is szándékunkban áll előadásokat tartani. Már több fórumon is nyilatkoztuk, hogy a megyei szövetség megbízásából elkészült a „Környezeti nevelés különös tekintettel a vizek élővilágára”c. oktatóanyag, mely tökéletesen illeszkedik az általános iskolai ötödikes, és hatodikos természetismeret tananyaghoz. Ezzel az anyaggal szeretnénk kezdeni, ezt dolgoztuk fel, a hét folyamán. Hogy milyen sikerrel? Nem tudjuk most megmondani. Csak reméljük, hogy sikerül valamilyen új úton elindulni, sikerül a természetet szerető, azért tenni akaró, és még a horgászat iránt is rajongó aktívák létszámát növelni. Ez a tizenkét év vizsgája, ha úgy tetszik hozadéka.

 

 

Egy átfogó értékelés alkalmával, /és úgy gondolom most az történt/ igazságtalan lennék, ha nem említeném meg név szerint is azokat, akik önzetlen segítségükkel, akár személyes részvételükkel, akár a táborok szervezését lebonyolítását segítő adományaikkal hozzásegítettek bennünket a táborok sikereihez, és ahhoz, hogy eljutottunk eddig. A gyerekek érdekében az évek folyamán igen sok szervezettel segítőszándékú, - a kitűzött céljainkat segítő - támogatókkal építettünk ki szinte baráti kapcsolatot, akiknek nagyon sokat köszönhetünk.

 

 

A Sporthorgász Egyesületek Szabolcs-Szatmár Megyei Szövetsége minden évben állta a táborköltség felét.

 

Dr. Maleczky Imre úr, az egyik évben jutalmát felajánlva segített.

 A „LAGUNA 2 D” Kft ügyvezetője. Dóránt Vilmos Úr, mindig szívügyének tekintette az ifjúság nevelését. Már az első évtől anyagilag is és horgászeszközökkel is segített.

Az évek folyamán előadásokkal, bemutatókkal, és ajándékokkal segítette tevékenységünket a Magyar Pergetőhorgászok Egyesülete, személy szerint Tarsoly Mihály, és Varga Pál urak.

 

 

 Nagy örömünkre szolgált, amikor sikerült kapcsolatot létesíteni a RAPALA EUROHOLD KERESKEDELMI ZRT. Rapala vezető termékmenedzserével. Ezúton nyilvánosan is szeretnénk hálánkat kifejezni, és megköszönni Krasznay Gábor Úr önzetlen segítségét. Több évre elegendő horgászfelszereléssel, eszközökkel, alkatrészekkel látta el a „Tiszavirág „ Horgászegyesületet, melyeket a horgásztáborokon kívül a horgászklub nagyrészt halmozottan hátrányos helyzetű gyermekei vettek birtokba nagy örömmel.

És szeretném megköszönni mindazoknak az egyesületi tagoknak, aktivistáknak, egyetemistáknak a segítségét, akik mindent megtettek annak érdekében, hogy a táborlakók a legnagyobb megelégedéssel, lelkiekben, szellemileg gyarapodva távoztak a táborok végén. Bízunk benne, hogy az itt szerzett ismereteknek jó hasznát veszik, reméljük, hogy továbbadják Tiszadob szellemiségét az érdeklődő fiataloknak. 

 

 

 

Tiszadob, 2010-09-05

 

                                                                                                                             Oláh Károly

                                                                                                              Ifjúsági és Oktatási Szakbizottság

Még nincs hozzászólás.
Csak regisztrált felhasználók írhatnak hozzászólást.
 

PONTOS IDŐ

 

NÉVNAPOK

 


 

 

 
Üzenőfal
 

KÜLFÖLDI OLDALAK

 

NAPTÁR

2024. Március
HKSCPSV
26
27
28
29
01
02
03
04
05
06
07
08
09
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
01
02
03
04
05
06
<<   >>
 

LÁTOGATÓK SZÁMA

Indulás: 2006-09-03
 

Barátaink képei

 

 

 

 

 

 
.

 


CASINO SPIELE, hit counter, fx, keno software, Online Casino Reviews
 
Tartalom

Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.    *****    Amway termék elérhetõ áron!Tudta, hogy az általános tisztítószer akár 333 felmosásra is alkalmas?Több info a weboldalon    *****    Florence Pugh magyar rajongói oldal. Ismerd meg és kövesd az angol színésznõ karrierj&#232;t!    *****    Fele királyságomat nektek adom, hisz csak rátok vár ez a mesebirodalom! - Új menüpont a Mesetárban! Nézz be te is!    *****    DMT Trip napló, versek, történetek, absztrakt agymenés:)    *****    Elindult a Játék határok nélkül blog! Részletes információ az összes adásról, melyben a magyarok játszottak + egyéb infó    *****    Florence Pugh Hungary - Ismerd meg az Oppenheimer és a Dûne 2. sztárját.    *****    Megnyílt az F-Zero Hungary! Ismerd meg a Nintendo legdinamikusabb versenyjáték-sorozatát! Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    A Cheer Danshi!! nem futott nagyot, mégis érdemes egy esélyt adni neki. Olvass róla az Anime Odyssey blogban!    *****    A 1080° Avalanche egy méltatlanul figyelmen kívül hagyott játék, pedig a Nintendo egyik remekmûve. Olvass róla!    *****    Gundel Takács Gábor egy különleges könyvet adott ki, ahol kiváló sportolókkal a sport mélységébe nyerhetünk betekintést.    *****    21 napos életmódváltás program csatlakozz hozzánk még!Január 28-ig 10% kedvezménnyel plusz ajándékkal tudod megvásárolni    *****    Szeretne egy olyan általános tisztítószert ami 333 felmosásra is elegendõ? Szeretne ha csíkmentes lenne? Részletek itt!!    *****    Új játék érkezett a Mesetárba! Elõ a papírral, ollóval, és gyertek barkácsolni!    *****    Tisztítószerek a legjobb áron! Hatékonyság felsõfoka! 333 felmosásra elengedõ általános tisztítószer! Vásároljon még ma!    *****    Hayashibara Megumi és Okui Masami rajongói oldal! Albumok, dalszövegek, és sok más. Folyamatosan frissülõ tartalom.    *****    A legfrissebb hírek a Super Mario világából és a legteljesebb adatbázis a Mario játékokról.Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    333 Felmosásra elegendõ! Szeretne gazdaságosan felmosni? Szeretne kiváló általános tisztítószert? Kiváló tisztítószerek!    *****    Ha tél, akkor téli sportok! De akár videojáték formájában is játszhatjuk õket. A 1080°Snowboarding egy kiváló példa erre