MENÜ

 
Fórumok
 

BEJELENTKEZÉS

Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
 

HASZNOS

 

HORGÁSZ PORTÁLOK

 

 
 

 

 

 
Országos Rapala Pergető Bajnokság, 2010
Országos Rapala Pergető Bajnokság, 2010 : ORPB Velencei-tó Jointed forduló

ORPB Velencei-tó Jointed forduló

  2010.12.18. 11:39


ORPB Velencei-tó 

Jointed forduló 

A Magyar Pergetőhorgászok Egyesülete által szervezett Országos Rapala Pergető bajnokság soron következő, agárdi fordulójához érkezett. A legutóbbi tiszabecsi megmérettetéshez képest sok szempontból eltérő versenyre lehetett számítani, és sok olyan csapat is versengett, akik egy hónappal ezelőtt nem indultak. Ráadásul ezen a hétvégén három hölgyversenyző is pergető botot ragadott. Egy dolog azonban maradt: a kánikula.
 
Ha másra nem, erre azért lehetett készülni. Persze sok versenyző ugyanúgy, mint egy hónappal ezelőtt pár nappal hamarabb érkezett a helyszínre, hogy kitapasztalja mely műcsalik lesznek fogósak, illetve mikkel biztos ne próbálkozzanak. Ezek a tréningnapok ebben az évben különösen kifizetődőek voltak, hiszen a megszokottaktól eltérően sokkal sűrűbben és magasabbra nőtt a vízi növényzet, és olyan mennyiségű apró csuka van jelenleg a tóban, amire a helyi halőr elmondása szerint nemigen volt példa az elmúlt években.
A versenyt megelőző napon mi is részt vettünk egy „edzésen”, ahol bebizonyosodott, hogy az információink bizony helyesnek bizonyultak.
 
 
 
A verseny előtti edzésnek nagy jelentősége van.
 
 
 
A fiúk fogtak kis bugyli csukákat szép számmal, és emellett pedig sügeret is. Na, jó, nem a fél kilogrammos fajtából, hanem abból, amelyik éppen, hogy nagyobb, mint a műcsali amire rárabolt. Ez szintén olyan momentum, ami nem mindennapos a Velencei-tavon. A nagy meleg és a szúnyoghad mellett viszont az is állandónak látszott, hogy a kapások nagy része fémre jött. A támolygó kanalak és körforgók ezernyi mérete és színvariációja került a biztonsági forgóba. És ahogy a nagykönyvbe megvan írva ették is a csukeszek rendesen. A mi edzésünkön viszont a balinok nem nagyon jelentkeztek, pedig a versenyen is a csuka mellett őrá fognak a legtöbben horgászni. A legutóbbi fordulóhoz képest ahol kifizetődő volt a domolykók horgászata, itt ajánlatos volt inkább a  ritkább, de termetesebb balinokat célba venni.
 
 
 
 
Pali mini balinnal, Misi sügérrel melegített be. 
 
 
Milyen lett volna ez a horgászat is, ha a riporter nem kap botot a kezébe…A megfelelő instrukciók értelmezése és hasznosítása után én is elkezdtem  átfésülni a nádast, olyan helyeket keresve ahová, ha csuka lennék, biztosan beállnék ragadozni. Mivel már erősen szürkült ezért egy élénk színű 4-es méretű körforgót tettem fel, amit a nagyon sokadik dobásomra végre megkívánt egy krokodilpofájú. Rövid, de annál élvezetesebb fárasztás után emeltem csónakba a két kilogramm körüli csukámat.
 
 
 
 Első pergetett csukám. Nem is olyan rossz.
 
 
 
Aznap már nem volt több fogásunk, így eltettük magunkat holnapra. A reggeli gyülekezőnél és készülődésnél már nagyjából körvonalazódott a versenyzők taktikája. A sorsolás után, ami az indulási sorrendet határozta meg mindenki csónakba szállt és kirajzottunk. A reggeli kicsit ködös párás, hűvös időben a versenyzők egyik tagja a csukákat vette üldözőbe, míg a másikuk a balinokat.
 
 
 
A szervezők nagy hangsúlyt fektettek a szabályok ismertetésére.
 
 
 
Kiadós reggeli közben egy kis taktikai megbeszélés.
 
 
 
A fiúk úgy gondolták talán így szerencsésebb lesz az indulás?!
 
 
Természetesen, ha találtak egy jobb pályát, akkor mind a ketten ugyanarra horgásztak, és maradtak a vasak is. Elvétve lehetett csak egy két wobblert látni a versenyzőknél. A színek tekintetében szinte mindenhol a rikító sárga, neon zöld, piros vagy éppen ezek kombinációját lehetett látni. A verseny kezdetét jelentő dudaszó után nem sokkal megvoltak az első rávágások és akasztások.
 
 
 
Kirajzás...
 
 
 
Búcsú után "Ábel" a rengetegben.
 
 
Az edzésnapokat igazolva temérdek 3-4-5 dkg-os sügeret fogtak a csapatok, de azért csukák is jöttek szép számmal. Igaz, hogy nem a rekordlistát méretből, de legalább jöttek. Weidel Viktoréknak sikerült a reggeli órákban még nem annyira gyanakvó balinok közül egy szép, majd két kilogrammosat kifogni, ami mellé még egy bő kilós csuka is társult. Az elmúlt napokat tekintve könnyen elképzelhető volt, hogy ezzel az erős kezdéssel könnyen jó helyen lehet zárni a napot.
 
 
 
  
A csendes reggeli vízfelszínen hamar elestek az első balinok.
 
 
 
Maga a verseny a Velencei-tónak egy nádasokkal sűrűn benőtt zegzugos részén volt, ahol a  csapatok szabadon mozoghattak a kijelölt határokon belül. Nagyon helyesen sokan nem egy helyre lesúlyozva várták a halakt, hanem folyamatosan keresték a nádasok mentén a legjobb helyeket, és figyelték a nyílt vízen a rablásokat. Ahol pedig mozgott az Őn vagy épp a csuka, már repült is a körforgó, vagy kanál. Kora délelőtt a csapatok között alig győztünk ide-oda lavírozni a mérlegelő csónakkal.
 
 
 
  
Később a csukák vették át a vezető szerepet.
 
 
 
Az itt elinduló párosok most is igazolták, hogy nem véletlenül indulnak egy ilyen erős verseny sorozatban.
Körülbelül 11 órától a csukafogások egyre jobban visszaestek, és ahogy a nap is egyre magasabban állt és átvilágította az amúgy is kristálytiszta vizet, a balinok is óvatosabbak lettek és egyre nehezebb volt őket kapásra bírni. A rikító színeket felváltották a matt, bronzos, vagy éppen sötét árnyalatok, és a klasszikus balinólmos szerelék modern változatai kerültek a kissé erősebb pergető botok zsinórjaira.
 
 
 
 
 
A verseny közepétől már igen nehezen lehetett a ragadozó
őnöket a horogra csalni.
 
 
 
 
A lány versenyzők kitartása a rekkenő hőségben meghozta számukra
a várt halakat.
 
 
 
Egy szebb sügér a sok közül.
 
 
 
És a viadal egyetlen süllője.
 
 
 
A sügerek az emelkedő hőmérsékletből nemigen érzékeltek semmit. A verseny vége felé pedig csónakba került a nap első és egyben utolsó süllője is. Ekkorra már lehetett látni, hogy 3 csapat között fog eldőlni a dobogós helyezések sorsa, és hogy egy horogról leforduló hal, vagy éppen nem jól akadó rávágás könnyen egy helyezés visszaesést jelenthet.
Az összesítésnél látszott igazán a szoros küzdelem. Az első három helyezett csapat között kevesebb, mint egy kilogramm volt a különbség.
 
 
 
 
3. Kovács Zoltán- Karsai Richard 1. Weidel Attilla-Ferenczi János 2. Sárosi Dániel- Weidel Viktor
 
 
A mezőny szeptember 12.-én a Dunán találkozik legközelebb. A mostani versenyről hamarosan előzetes a honlapon, film pedig a PV TV műsorán.
Addig is görbüljön a bot és füstöljön a fék!
Szöveg és kép: Vetró Péter
 

 

PONTOS IDŐ

 

NÉVNAPOK

 


 

 

 
Üzenőfal
 

KÜLFÖLDI OLDALAK

 

NAPTÁR

2024. Március
HKSCPSV
26
27
28
29
01
02
03
04
05
06
07
08
09
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
01
02
03
04
05
06
<<   >>
 

LÁTOGATÓK SZÁMA

Indulás: 2006-09-03
 

Barátaink képei

 

 

 

 

 

 
.

 


CASINO SPIELE, hit counter, fx, keno software, Online Casino Reviews
 
Tartalom

Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.    *****    Amway termék elérhetõ áron!Tudta, hogy az általános tisztítószer akár 333 felmosásra is alkalmas?Több info a weboldalon    *****    Florence Pugh magyar rajongói oldal. Ismerd meg és kövesd az angol színésznõ karrierj&#232;t!    *****    Fele királyságomat nektek adom, hisz csak rátok vár ez a mesebirodalom! - Új menüpont a Mesetárban! Nézz be te is!    *****    DMT Trip napló, versek, történetek, absztrakt agymenés:)    *****    Elindult a Játék határok nélkül blog! Részletes információ az összes adásról, melyben a magyarok játszottak + egyéb infó    *****    Florence Pugh Hungary - Ismerd meg az Oppenheimer és a Dûne 2. sztárját.    *****    Megnyílt az F-Zero Hungary! Ismerd meg a Nintendo legdinamikusabb versenyjáték-sorozatát! Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    A Cheer Danshi!! nem futott nagyot, mégis érdemes egy esélyt adni neki. Olvass róla az Anime Odyssey blogban!    *****    A 1080° Avalanche egy méltatlanul figyelmen kívül hagyott játék, pedig a Nintendo egyik remekmûve. Olvass róla!    *****    Gundel Takács Gábor egy különleges könyvet adott ki, ahol kiváló sportolókkal a sport mélységébe nyerhetünk betekintést.    *****    21 napos életmódváltás program csatlakozz hozzánk még!Január 28-ig 10% kedvezménnyel plusz ajándékkal tudod megvásárolni    *****    Szeretne egy olyan általános tisztítószert ami 333 felmosásra is elegendõ? Szeretne ha csíkmentes lenne? Részletek itt!!    *****    Új játék érkezett a Mesetárba! Elõ a papírral, ollóval, és gyertek barkácsolni!    *****    Tisztítószerek a legjobb áron! Hatékonyság felsõfoka! 333 felmosásra elengedõ általános tisztítószer! Vásároljon még ma!    *****    Hayashibara Megumi és Okui Masami rajongói oldal! Albumok, dalszövegek, és sok más. Folyamatosan frissülõ tartalom.    *****    A legfrissebb hírek a Super Mario világából és a legteljesebb adatbázis a Mario játékokról.Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    333 Felmosásra elegendõ! Szeretne gazdaságosan felmosni? Szeretne kiváló általános tisztítószert? Kiváló tisztítószerek!    *****    Ha tél, akkor téli sportok! De akár videojáték formájában is játszhatjuk õket. A 1080°Snowboarding egy kiváló példa erre