Nappali harcsakalandok

Most, hogy levonulóban a nem várt Tiszai árhullám, horgásztársaimnak és nekünk van egy kis időnk a képeink között kutakodnunk. Igaz, részemről nem igazán használtam ki a várva várt bezavarosodott vizet a bajuszosok utáni hajsza reményében, de azért jutott idő egy- két éjszakát eltöltenem a folyón. Néhány napig annyira kavargott a sötétbarna vízben a még erősebb iszapfelhő, hogy okot adott a Tisza egy kényelmes, nappali harcsavadászatra. Csaba barátom, rutinos harcsahorgász invitált meg egy Füredi horgászatra.

A tapasztalt kikötősök még nem pakoltak.

Az előzetesen begyűjtött infók szerint még a kikötőt nem öntötte el a víz, így a trélerrel le tudtuk rakni a csónakot. Korán indultunk, hogy ne vesztegessük el az időt, már ha rá szántuk magunkat az utazásra. A Füredi kikötőtől felfelé a híd felé tartottunk és jócskán túl is szaladtunk rajta. Az erősen zavaros víz ellenére azért mindig kerestük a folyó árnyékos oldalát. Feltűnő színű, csörgős wobblerekkel vallattuk a magas vízszint miatt a Tisza áztatta fák lombjai által keltett kisebb visszaforgókat, limányokat. Érdekesnek találtuk az amúgy éjszaka művelt csorgós, fák, bokrok tövéhez történő dobálást, valahogy sokkal könnyebb volt a napsütésben megcélozni és a legjobbnak vélt helyekre pottyantani csalijainkat. Már látótávolságba kerültünk a híddal, amikor Csaba öszvér wobblerére durrantott rá egy nem olyan termetes harcsa. A Pó-folyóhoz összeállított szerelés segítségével, játszi könnyedséggel terelte a csónakhoz a közel három kilós bajuszost.

Mind a két horog foglya maradt.

Az még természetes ösztöneitől vezérelve próbált szabadulni a megfent horog rabságából, de egy- két farok csapáson kívül másra nem telt az erejéből. Miután útjára engedtük a kedvcsináló harcsánkat és a híd tövénél levő büfé friss kávéillata megcsapta az orrunkat, a reggeli és a kávé elfogyasztása mellett döntöttünk. A kis pihenőnk után a folyó sodrásos, külső ívében folytattuk a dobálást. Itt nem csak mi szerettünk volna csorogni, de sajnos a Kárpátok vízgyűjtő területein levő szeméttelepek tartalma is szívesen utazott a folyóval. Hol egy horogba akadt hordalék, hol egy műanyag palack állta útját mű csalinknak.

 Nem szép látvány.

Eseménytelenül teltek a percek és lassan a nap korongja is a fejtetőnket perzselte. Ilyenkor kicsit elmélázik, elbambul az ember és vagy egy jó kapás, vagy egy váratlan esemény hozza vissza az „élők sorába”.  A verőfényes napsütés ellenére azért sikerült néha nem csak a bokrok tövére, hanem még a fák tetejére is felbiggyezteni tarka kütyüinket. Ilyenkor a karácsonyfa díszítése jut az eszembe, mikor egymás után kerülnek a fenyőfára a díszek és nyeri el végső ünnepi köntösét. Éppen egy ilyen öltöztetésbe kezdtem, amikor nem engedett a bot rángatásának a fára futó lián zöldellő szára. Ekkor, hogy ne keljen visszamotorozni a wobblerért, kicsit nagyobbat húztam a botomba. Engedett is a zöldség az unszolásomnak és abban a pillanatban, mintha puskából lőtték volna ki elindult felém. Ösztönösen elfordultam, nehogy arcomba csapódjon, de nem igazán sikerült kivédenem a dolgot. Most én lettem a fenyőfa, jobb vállamról úgy lógott le a 15 cm-es kétrészes wobblerem. Ekkor hirtelen még úgy látszott, hogy csak a pólót ütötte át a horog és laza mozdulattal szerettem volna kifordítani a horgot, de valami oknál fogva nem engedett nekem. A póló ujját felgyűrve már láttam, hogy miért. A hármas horog egyik ága teljesen a bőrömbe volt ágyazódva. Vészhelyzetbe illő módon megtanácskoztuk mit is fogunk csinálni. Először is egy fogóval levágjuk a horgot, így csak az az egy kiálló hegy marad rajtam, majd a fogó segítségével túlnyomjuk a hegyét és kivesszük.

Nem sok látszik a horogból a képen, ez jól akadt!

A terv első részét sikeresen végre is hajtottuk, de amikor negyedszerre próbáltuk meg azt a részt, hogy, „ majd a fogó segítségével túlnyomjuk a hegyét és kivesszük” már majdnem mind a ketten a rosszul lét határán voltunk. Meghoztam a végső döntést, ide orvos kell. Kocsiba ültem Csabát meg ott hagytam a kikötőbe. Ritka, azonban ismét ízelítőt kaptam a „gondos és betegközpontú” orvosi ellátásról. Megjegyzem a dokinak a helyi érzéstelenítés után hatod gyára sem sikerült, ami nekünk sem, így szike lett belőle. A sebészeten már csak azon drukkoltam, hogy az érzéstelenítő ne akadályozzon a további horgászatban. Visszaértem a kikötőbe és Csaba már a büfében újságolja, hogy távollétemben fogott még egy harcsakölyköt. Egy kis pihenő és „nyugtató” után (amit nem az orvos írt felJ) a kikötőtől folytattuk a pecát. Délutánra a ….. elhagyatott kikötőjéhez érkeztünk. Még mindig embert próbáló meleg volt, így a kikötő hűs árnyékot adó part menti faóriásai alatt fújtuk ki magunkat. Jól esett a hűsölés, ami erőt adott az estig tervezett horgászathoz. A nap folyamán dobáltunk vízben álló fákat, lassú partrészeket, a kanyarok külső, húzós folyását egyaránt. A robbantott ághoz érve, mi a Tisza idősebb, lassabb részét választottuk az Öreg-ágat. Ez előtt és ennek egyik partját gyékénysáv szegélyezi, amit még nem próbáltunk. Ahogyan csorgunk előtte és a vizet pásztázzuk, sorra jönnek a ráfordulások, kikövetések, elugrások. Nem mondhatnánk, hogy étvágyuknál vannak gombszemű kedvenceink, de legalább megtaláltuk őket. Csaba egyik dobása után tekintélyes burványlás keletkezett, ekkor megállítja kétrészesét. Még nem érkezett a víztetőre érnie, amikor rávágott a harcsa. Az eseménytől egy méterre másik gyanús örvénylés jelent meg, és amíg Csaba a fárasztásba kezdett én megpróbáltam horogvégre csalni az idegent.  Nekem nem sikerült, de ekkor Csaba már jócskán kapaszkodik a bot végébe. Kezembe veszem a gépet és lőni kezdem a fárasztás pillanatait.

A sekélyebb vízben nem tudott menekülni.

Termete ellenére nem engedi messzire szaladni a harcsát, annak csak a csónak körüli kis terület marad a trükkjeire. Feladja fejét, kap egy koppintást rá, mire újból nekiiramodna, ha engedné. Kisebb társához hasonlóan, talán ő volt a mestere, farok csapásaival próbálja tartani tőlünk a távolságot, de ez neki már nem sikerül. Gyakorlott mozdulattal a csónakba emeli Csaba a halát, nekem csak a fényképezés maradt.

Itt már mind a két fél azt gondolta, hogy ez már az enyém.

Együtt örülünk a végre darabosabb jószágnak. Ha ketten horgászunk egy csónakból még annak is majdnem olyan élmény egy ilyen hal kifogása, mint aki valóban megfogta. Bizakodva dobáljuk tovább a gyékényfalat és már csak ezekre a helyekre koncentrálunk. Sajnos estig már nem sikerül csak egy pár ráfordulást kicsikarni a folyótól, de mit is akarhatnánk többet! Meg van, amiért jöttünk egy jót horgásztunk és még halat is fogtunk, nappal, pergetve. Másnap, alkalmazva a Füreden tapasztaltakat szintén megtaláltuk a harcsákat, csak valahogy még óvatosabbak voltak, rendre elugrottak a wobblerek elől. A következő napokban már annyira megtisztult a folyó, hogy nem láttuk értelmét a nappali dobálásnak. Talán a következő áradásnál már ügyesebbek leszünk.

Tarsoly Mihály

Magyar Pergetőhorgászok Egyesülete