I. Pergetőkupánk összefoglalója
Tarsoly Mihály 2007.06.06. 10:17
Egyesületünk megrendezésében sikeresen lezajlott az I. pergetőkupánk...
I. Pergetőkupánk
Ennek a versenynek az ötlete az elmúlt évben történt versenyeinken való részvételből adódott. A különböző versenyeken más és más tapasztalatot szereztünk. Volt amit jó, de volt amit rossz szájízzel hagytunk magunk mögött. Ezért gondoltuk, hogy egyesületünket megalakítva megpróbálunk a lehetőségeinkhez képest, megrendezni egy házi jellegű versenyt, melybe összegyúrjuk hasznos tapasztalatainkat. . Mint a versenyfelhívásban szerepelt helyszínül a szomszédos Szűcs-Tiszát jelöltük ki. Ez a víz kimondottan a pergetőhorgászok kívánalmait tartalmazza, mind környezetét, mind halállományát (gondolok itt a rengeteg csukára). Az idei enyhe tél és korai melegedés viszont megtréfált minket. A hínár olyan mértékben elszaporodott, hogy a víz horgászhatatlanná vált. Ezért az első versenyünket a Tiszadobi Malom-Tiszára helyeztük át. A verseny előkészületei már hónapokkal ezelőtt elkezdődtek. Megalkottuk a verseny, és a részvételi szabályokat. Megpróbáltuk a versenyzők számára a lehető legideálisabb feltételeket biztosítani. Mivel egyesületünk még gyerekcipőben jár, ezért szponzorok után kutattunk. Ismerősök és barátaink segítségével több partnert is sikerült meggyőznünk versenyünk támogatásáról. A legnagyobb fejtörést a csónakok biztosítása okozta, mivel a pergetés elengedhetetlen feltétele, hogy bejárjuk a vizet. Éppen annyira fontos, mint botunk, orsónk, műcsalink és nem utolsó sorban tapasztalatunk. Ezt a verseny előtti két napra tartogattuk, mely végül sikerült.
Több mint 18 csónakot kellett biztosítanunk, amiből csak 5 volt a sajátunk. Így a többit tagjainktól, horgászismerőseinktől, horgászszövetségtől kértük kölcsön. 30 km-es körzetből két trélerrel szállítottuk a helyszínre a csónakokat. Sajnos az időjárás nem volt a segítségünkre, a két nap alatt folyamatosan esett az eső, mely nagyban megnehezítette a sokszor nehezen megközelíthető csónakok szállítását.
Bevett gyakorlat a versenyek előtt az adott víz megismerése. Ez a Mi esetünkben is így történt. Egyesületünk tagjai már szombaton megérkeztek, hogy próbahorgászatot tartsanak a nagy nap előtt. A délutáni peca nem sok jóval kecsegtette horgászainkat. Az esélyek latolgatása közben arra jutottak, hogy talán egy zsákmányul ejtett hal is meghozhatja az első helyet. A peca végeztével, barátainkkal a szálláshelyen gyülekeztünk, hogy megvitassuk a másnapi eseményeket, elmondjuk tapasztalatainkat. No meg persze ilyenkor előkerülnek a már-már mondaszerű történetek, kapitális halak kifogásáról, vagy éppen nem sikerült horgásznapok emlékéről.
Egy kis borozgatás mellett megünnepeltük társegyesületünk megalakulását is. A Mátrai Pergetők Sporthorgász Egyesülete ehhez stílusosan gyöngyösi borokkal készült. Mindezek után a társaság nyugovóra tért, erőt meríteni a másnapi megmérettetésre. Vasárnap a gyülekező 6 órakor kezdődött, megtörtént a versenyzők regisztrálása és a csónakok sorsolása. A versenyre 23 csapat nevezett be. Az ország minden szegletéből érkeztek versenyzőink, mint pl. Békéscsaba, Vásárosnamény, Budapest, Csömör, Gyöngyös, Mályi, Nyíregyháza, Debrecen, Délegyháza, Csaroda, Hévíz, Nyírtelek.
Miután bepakoltak a csónakokba mindenki kievezett a holtág azon részére, amit ígéretesnek tartott. Indulhat a verseny. A versenyzőknek 5 óra állt rendelkezésükre.
Egymás után repültek a különböző műcsalik. Volt aki a sekélyebb, volt aki a mélyebb részeket részesítette előnyben. Kb. másfél óra után elindult a mérlegelőhajó, begyűjteni az eredményeket. Miután körbejárta a versenyzőket egy-két sügérfogásról és egy csuka csónak mellől történt szabadulásáról számolhatott be.
Van még idő bőven, bíztattuk horgászainkat. Közben a faluházban főtt a marhalábszár pörkölt, segítőink készültek az asztalok megterítésével, a vendégek nem kis örömére. A verseny végéhez közeledvén az egyik csapatnak sikerült egy csukát zsákmányul ejtenie, jött felénk a hír. Talán a győztes csapatról lehet szó?! Ahogy a kikötőbe visszaérkeztek a csónakok egyre biztosabbá vált a Tiszavasvári csapat győzelme. Ám volt még csapat akik a 7 km hosszú holtág másik végén próbálták ki csalijukat.
Miután Mindenki kipakolt csónakjából, ismét a faluházé lett a főszerep. Addigra elkészültünk a vendégek fogadására, a terem feldíszítése is megtörtént.
A versenyzők az asztaloknál ülve várták az eredményhirdetést. Elsőként házigazdánk, Oláh Károly a Tiszavirág horgászegyesület elnöke mondott beszédet, melyben összegezte a verseny előkészületeit. Az eredmények ismertetése Varga Pálnak, egyesületünk elnökének jutott. Megköszönte mindazok önzetlen segítségét, akik nélkül nem jött volna létre ez a versenyünk. Köszönetet mondott elsősorban versenyzőinknek, a derekas helytállásért, Oláh Karcsinak és feleségének a helyszín biztosításáért, barátainknak, ismerőseinknek a verseny lebonyolításához, feleségeinknek a türelmükért, megértésükért. A helyi polgárőrségnek a csónakok őrzéséért, szponzorainknak az anyagi támogatásért.
Mivel a mai napon a holtág halai nem „asszisztáltak” a versenyünkhöz, nem sok számolni valónk akadt. Tehát a versenyünk végeredménye a következő képen alakult:
1. Balázs Barnabás- Tóth László 1900 pont
2. Breza József- Sándor Ákos 50 pont
2. Horváth József- Szabó Péter 50 pont
2. Szalanics Csaba- Szalanics Gergő 50 pont
2. Magyar Sándor- Sztropdóczki István 50 p.
2. Cservenák Péter- Tóth Krisztián 50 p.
2. Zachar Attila- Sas Anita 50 pont
Mint az eredmények is mutatják a versenyt egy 1400 gr-os csukával nyerték meg, továbbá 6 csapatnak sikerült még egy-egy sügeret a horog végére csalni, így a második helyet hat csapat bírtokolja.
Kiosztásra került még két darab különdíj is. Az egyiket Sas Anita, mint az egyetlen női versenyzőnk kapta. A másik boldog tulajdonosa Maczinkó László, a verseny legpechesebb versenyzője különdíjat vihette haza, mivel a kezéből esett vissza egy kiló körüli csuka. Talán legközelebb jobban odafigyel a szákolásnál. Minden versenyzőnk egy érmet is hazavihetett versenyünk emlékére. Horgászaink és vendégeink az ebédet baráti beszélgetés és jó hangulat közben fogyasztották el.
Reméljük mindenki kellemes emlékekkel és élményekben gazdagon hagyta hátra Tiszadobot.
Így ért végett a Magyar Pergetőhorgászok Egyesületének I. Pergetőkupája.
Képek 1.
Képek 2.
Képek 3.
Támogatóink voltak:
-
Balzer Hungária Kft
-
Sellő Horgászbolt Nyíregyháza
-
Sporthorgászok Sz-Sz-B Megyei Szövetsége
-
Laguna 2D Kft Nyíregyháza
-
Csodacsali Horgászbolt Békéscsaba
-
Owner márkaképviselet
-
Cájg Center Horgászbolt Budapest
-
Chervi Wobbler (Cservenák Péter)
-
Bélyegzőház Nyíregyháza
-
Komfort Bútorstúdió Tiszavasvári
-
Retró Fm A megye rádiója
-
Tiszavasvári Művelődési Központ
-
Tiszavirág horgászegyesület Tiszadob
|