MENÜ

 
Fórumok
 

BEJELENTKEZÉS

Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
 

HASZNOS

 

HORGÁSZ PORTÁLOK

 

 
 

 

 

 
Írások
Írások : Balzer kupa selejtező

Balzer kupa selejtező

fishman  2006.11.12. 11:05

A vasárnapon megrendezett pergetőkupa selejtezőjén Mi is részt vettünk.

Balzer pergetőkupa vasárnapi selejtezője,Maconka

 

Kicsit fáradtan, kialvatlanul indultunk el a versenyre. Pali szülinapozott, Én meg egyszerűen nem aludtam ki magam. Korán nekivágtunk az útnak már 5 óra után, elsőként érkeztünk meg a helyszínre. Regisztráció ¾ 7-kor lesz tehát van időnk megreggelizni, átgondolni a stratégiánkat. Nem sokat rágódtunk a dolgon kezdésnek megállunk majd a régi patak betorkolásánál, az országos pergetőn sok halat fogtak ott. Ahogy ránk virradt egyre világosabb lett számunkra, hogy az Égiek nem fogadnak ma a kegyeikbe. Borongós, esős időnek néztünk elébe. Se baj az idő mindenkinek egyformán jó vagy rossz.

Ez a verseny is a regisztrációval, a sorszám húzásával és a versenyszabályok ismertetésével kezdődött. A mi számunk a 7 lett. Összeszereltük botjainkat, bepakoltunk a csónakba, ami elég nagyra sikerült. Ekkor már az eső is megindult.

   

 

   

  Amire kieveztünk a kikötőből erős, viharos szél fogadta a társaságot. A képzeletbeli rajtvonalhoz felsorakozva vártuk a verseny kezdetét jelző kürtszót, ami nem volt könnyű a viharos szélben. Kis dodgemezés után, amit egymás csónakjaival csináltunk végre elkezdődött a verseny.

      

 Az evezőverseny után beálltunk az előre kiszemelt pecaállásunkba. Fehér twisztert tettem fel, ami első dobásra akasztást hozott, de lemaradt. Pali megdobja a helyet neki is rávágás, az is elmarad. Következő dobásomat már nem téveszti a krokodilpofa. Szákolás után jön a mérlegelés, 1.25 kg. Az eddigi legnagyobb, hangzik a mérlegelőktől. Csak így tovább, gondoltuk. Sajnos ezután már csak szomszédaink mérlegelését figyelhettük. Megpróbáltunk helyet változtatni, de a nagy szél nem könnyítette meg a dolgunkat. A következő 2-3 helyen sem jártunk sikerrel

   

  A verseny végére a tározó mélyebb részéhez érkeztünk ami a gátnál található. Itt leginkább twisztereztünk, gumihalaztunk a hátra levő időben. Pali akaszt valamit, de rövid idő (és nem utolsó sorban a rutin, amit a múltkori pontyakasztás során szerzett) után nyugtázza felém, hogy kabátba akasztásról van szó. Egy 3-as tükrös került a szákba, majd horogszabadítás után vissza a vízbe. Még fél óra a verseny végéig, már nagyon unjuk a megszűnni nem akaró szelet. Ekkor Pali egy kis süllőt emel a csónakba. Ez már nagyon kellett, mert sejtettük, ezzel az egy csukával nem jutunk tovább. Az időjárás, no meg a kapástalanság már olyan gondolatokat ébresztett bennünk, hogy már nem is érdekel a verseny csak legyen már vége ennek a küszködésnek a szélben.

   

Még egy próba hátra van: bejutni a kikötőbe. Kipakoltunk, irány a babgulyás, vagyis valami hasonló. Amire megettük a porciónkat kialakult a verseny végeredménye. Kis meglepetésünkre a 10. helyezést értük el, tehát találkozunk két hét múlva a döntőben.

Pontszámunk: 1250+350 a halak súlya alapján

                        500+500 a darabszám szerint tehát 2600 pont

A pontszámokat visszük a döntőbe, az ott szerzett pontok duplán lesznek összesítve a mostanival.

Még nincs hozzászólás.
Csak regisztrált felhasználók írhatnak hozzászólást.
 

PONTOS IDŐ

 

NÉVNAPOK

 


 

 

 
Üzenőfal
 

KÜLFÖLDI OLDALAK

 

NAPTÁR

2025. Május
HKSCPSV
28
29
30
01
02
03
04
05
06
07
08
09
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
01
<<   >>
 

LÁTOGATÓK SZÁMA

Indulás: 2006-09-03
 

Barátaink képei

 

 

 

 

 

 
.

 


CASINO SPIELE, hit counter, fx, keno software, Online Casino Reviews
 
Tartalom

Könyves oldal - Ágica Könyvtára - ahol megnézheted milyen könyveim vannak, miket olvasok, mik a terveim...    *****    Megtörtént Bûnügyekkel foglalkozó oldal - magyar és külföldi esetek.    *****    Why do all the monsters come out at night? - Rose Harbor, a város, ahol nem a természetfeletti a legfõbb titok - FRPG    *****    A boroszkányok gyorsan megtanulják... Minden mágia megköveteli a maga árát. De vajon mekkora lehet ez az ár? - FRPG    *****    Alkosd meg a saját karaktered, és irányítsd a sorsát! Vajon képes lenne túlélni egy ilyen titkokkal teli helyen? - FRPG    *****    Mindig tudnod kell, melyik kiköt&#245; felé tartasz. - ROSE HARBOR, a mi városunk - FRPG    *****    Akad mindannyijukban valami közös, valami ide vezette õket, a delaware-i aprócska kikötõvárosba... - FRPG    *****    boroszkány, vérfarkas, alakváltó, démon és angyal... szavak, amik mind jelentenek valamit - csatlakozz közénk - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - Rose Harbor, a város, ahol nem a természetfeletti a legfõbb titok - FRPG    *****    why do all monsters come out at night - FRPG - Csatlakozz közénk! - Írj, és éld át a kalandokat!    *****    CRIMECASESNIGHT - Igazi Bûntényekkel foglalkozó oldal    *****    Figyelem, figyelem! A második vágányra karácsonyi mese érkezett! Mesés karácsonyt kíván mindenkinek: a Mesetáros    *****    10 éves a Haikyuu!! Ennek alkalmából részletes elemzést olvashatsz az anime elsõ évadáról az Anime Odyssey blogban!    *****    Ismerd meg az F-Zero sorozatot, a Nintendo legdinamikusabb versenyjáték-szériáját! Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    Advent a Mesetárban! Téli és karácsonyi mesék és színezõk várnak! Nézzetek be hozzánk!    *****    Nagyon pontos és részletes születési horoszkóp, valamint 3 év ajándék elõrejelzés, diplomás asztrológustól. Kattints!!!!    *****    A horoszkóp a lélek tükre,egyszer mindenkinek érdemes belenézni.Keress meg és én segítek értelmezni a csillagok állását!    *****    HAMAROSAN ÚJRA ITT A KARÁCSONY! HA SZERETNÉL KARÁCSONYI HANGULATBA KEVEREDNI, AKKOR KATT IDE: KARACSONY.GPORTAL.HU    *****    Nyakunkon a Karácsony, ajándékozz születési horoszkópot barátaidnak, ismerõseidnek.Nagyon szép ajándék! Várlak, kattints    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!