Tiszaroffi pergetőverseny
fishman 2007.08.29. 21:53
Először is gratulálok a versenyben helyezést elért csapatoknak, mivel egy új , és egyben rendhagyó pergetőversenyen vehettek részt. A Mátrai Pergetők Sporthorgász Egyesületének vezetősége egy rendkívül izgalmas versenyt talált ki, mely eddig egyedülálló a számos megrendezésre kerülő pergetőversenyek között.
Tiszaroffi pergetőverseny
Először is gratulálok a versenyben helyezést elért csapatoknak, mivel egy új , és egyben rendhagyó pergetőversenyen vehettek részt. A Mátrai Pergetők Sporthorgász Egyesületének vezetősége egy rendkívül izgalmas versenyt talált ki, mely eddig egyedülálló a számos megrendezésre kerülő pergetőversenyek között. Nem csak a szokatlan időpontja, ami a nyár végére datálható, hanem a megrendezés helyszíne és módja is szokatlan. A versenykiírás szerint egy páros, csónakos pergetőversenyt hirdettek meg az Élő Tiszán. A versenyzők két lehetséges módon horgászhattak. Az egyik egy a parttal párhuzamosan történő úgynevezett csorgásos lehetőség volt. Ebben a felállásban horgászó versenyzők a kijelölt szakasz indulópontján elindulva haladtak a pálya végéig, majd újra felmotorozva a startvonalhoz kezdhettek bele a következő csorgásba. Feltételei, hogy a pályán teljesen végig kell haladni és a visszaforgókból a sodrásba kell manőverezni a csónakot. Ezzel nem akadályozva a többi versenyző zavartalan horgászatát. A másik lehetőség egy stabilan lekötött helyen történő horgászatot kínált. Ezen a pályán belül a versenyzők maguk választották meg horgászhelyeiket, egyetlen kikötéssel, hogy csak lehorgonyzott csónakból dobálhattak. Az előzetes teszthorgászatok alkalmával a horgászok többsége a csorgós pályát választotta, bízva a kövezésen rejtőzködő csukák, balinok és nem utolsó sorban jászok reményében.
a verseny előtti napokban többen is tesztelték a verseny pályáit
Pergető egyesületünket a Magyar Pergetőhorgászok Egyesületét több csapatunk is képviseltette ezen a rangos versenyen. Versenyzőink táborát Tóth Krisztián- Szalanics Csaba, Muráncsik Csaba- Csőke Mihály, Breza József- Sándor Ákos, Borbély László- Lehel Iván, Tarsoly Mihály- Varga Pál párosok alkották. Versenyzőink lázasan készültek a megmérettetésre és már többször megfordultak az adott szakaszon. Végül is 18 csapat vágott neki a versenynek, akik kivétel nélkül igazi pergető horgászoknak számítanak. A verseny az 5 órai gyülekezővel kezdődött, mely egyben a rajtszámok kisorsolásával, a versenyszabályok ismertetésével és a csónakok elfoglalásával telt el. Mivel a kikötőben nem volt elég csónak és nem mindenki tudott saját vízi járművet magával hozni, így a hiányzó csónakokat a szervezők biztosították a versenyzők számára.
a kikötőben kényelmesen bepakolhattunk csónakunkba és vártuk az eligazítás után az idulás pillanatát
Tudom, ez nem kis feladat, mivel júniusi versenyünkhöz Mi is 18 db ladikot húztunk versenyünk helyszínére. Miután csúsztunk egy kicsit, módosították a verseny kezdő időpontját és egy fél órával később 7 órakor elindultak a versenyzők a kezdés helyei felé. Tehát voltak akik a csorgásos szakasz, voltak akik a lekötős szakaszt választották. Rajtszám szerint indulhattak a csapatok és kezdhették meg a kőszórások, sarkantyúk, bedőlt fák és homokpadok rejtekét faggatni.
ekkor még vidámak voltak a fiuk,de később már nem volt ilyen vicces a helyzet
Az első csorgás végére az egyik csapat, a Lehel- Borbély duó rögtön egy 2.45-ös süllőt méret le a mérlegelőkkel . Szépen alakul a verseny, ha ez így folytatódik bőven lesz mit csinálni a verseny szervezőinek. Amikor a mérlegelő csónakhoz érkeztünk érdeklődtünk fognak-e valamit a lekötött pályán, de ott még szigorúbb arcát mutatta a folyó. Így továbbra is a csorgós szakaszt vallattuk, de eredménytelenül. Az idő előre haladtával lassan körvonalazódott a megmérettetés végső sorrendje. Azt már lehetett tudni, hogy a Lehel- Borbély és a Tari- Kalapos páros között fog eldőlni a verseny, de az első hely az utolsó pillanatban is kétséges volt. Utánuk lemaradva kullogot az egész mezőny egy-két darab fogott hallal.
az eredményhírdetésre várva
Sajnos nekünk nem jöttek be az előző héten és még a verseny előtti napon is jól produkáló wobblerek. Egyetlen vigasztaló dolog csak az volt, hogy velünk együtt még 6 csapat betlizett. A verseny egy órakor ért végett, az eredményhirdetés a Tiszaroffi étteremben zajlott le. Dávid Feri összegezte a verseny tapasztalatait és mielőtt ersedményt hirdetett volna a Polgármester is szóhoz jutott.
Dávid Feri profikat meghazuttoló módon vezényelte le az eredmények kihirdetését és összegezte a versennyel kapcsolatos észrevételeit
Felajánlott egy vándorkupát, hogy ezzel kezdetét vegye a térségben egy évről évre megrendezésre kerülő versenysorozat.
Helyezés |
Rajtszám |
Csapattagok |
Össz. db |
Össz. kg |
Össz. pont |
-
|
3. |
Lehel Iván- Borbély László |
5 |
5.93 |
1093 |
-
|
11. |
Tari László- Kalapos Attila |
6 |
5.20 |
1020 |
-
|
14. |
Blázy Tamás- Varga Vilmos |
2 |
2.76 |
476 |
-
|
7. |
Csomor Gábor- Botos Tibor |
4 |
0.95 |
395 |
-
|
18. |
Gégény Viktor- Zakhar Attila |
1 |
2.20 |
320 |
-
|
8. |
Nagy Szabolcs- Fórián Zsolt |
1 |
1.00 |
200 |
-
|
17. |
Szász Attila- Smidt Vendel |
1 |
0.78 |
178 |
-
|
9. |
Breza József- Sándor Ákos |
1 |
0.55 |
155 |
-
|
15. |
Tóth László- ifj. Tóth László |
1 |
0.55 |
155 |
-
|
12. |
Oláh Kálmán- Pocsai László |
1 |
1.10 |
110 |
-
|
4. |
Nagy András- Simos Miklós |
1 |
0.45 |
45 |
-
|
1. |
Andrási Roland- Vokuj Dénes |
0 |
0 |
|
-
|
2. |
Muráncsik Csaba- Csőke Mihály |
0 |
0 |
|
-
|
5. |
Kolimár Gábor- Böcskei Renáta |
0 |
0 |
|
-
|
10. |
Tarsoly Mihály- Varga Pál |
0 |
0 |
|
-
|
13. |
Tóth Krisztián- Szalanics Csaba |
0 |
0 |
|
-
|
16. |
Forgó Péter- Forgó András |
0 |
0 |
|
Legnagyobb hal különdíj: Lehel Iván, 2.47 kg-os süllő
Legkisseb hal különdíj: Kalapos Attila, 0,11 kg-os süllő
A díjkiosztás után a csapatok elfogyasztották jól megérdemelt ebédjüket. Babgulyást és túrósrétest kaptunk. Ezután lassan széledni kezdett a társaság, mivel volt akik előtt még hosszú út áll. Mi még hosszasan beszélgettünk a kollegákkal és persze a szervezők után utolsóként hagytuk magunk mögött Tiszaroffot, a „Jövőre ugyanitt!” felkiáltással.
Fishman...
A pergető OB képekben, ahogyan mi láttuk. Pergetők Oázisa G-Portál
|