Írások : Országos pergetőverseny |
Országos pergetőverseny
fishman 2006.10.18. 11:44
Maconkán rendezték meg a 2006-os pergetőverseny első fordulóját. Az idén a mi párosunk is képviseltete magát a versenyen.
Az idén Maconkán rendezték meg az országos pergető verseny első
fordulóját. Időpontja 2006-10-07 Szombat. A verseny kezdéséről csak sejtéseink
voltak, mivel versenyszabályzatot és leírást nem kaptunk. Ezt a MOHOSZ
számlájára írtuk, mert többszöri telefonálásra sem tudtunk meg semmit. Maradt a
szájhagyomány és a már évek óta versenyző horgásztársaink tapasztalata.
Elmondásuk szerint fél 7- 7 óra körül jó, ha megérkezünk. Nem bíztuk a
véletlenre elindúltun korábban tudván elsőre úgy is, eltévedünk. Ezt már
tapasztalatból tudtuk, mindig elbeszéljük az utat. Megérkeztünk háromnegyed
6-ra, kiderült nem is olyan korán mivel 6 órakor megkezdődött a
regisztrálás.
Ez a sorszám és a jelenléti ív aláírásából állt, ami egyben a csónakunk
sorszáma is lett. 13.-ok voltunk a sorban és a 3-as sorszámot húztuk. A
számoknak később lesz jelentősége. Kipakoltunk kezdtük összeszerelni cuccainkat,
megnéztük milyen csónakot, kaptunk, amivel meg voltunk elégedve. 7 órakor
ismertették a versenyszabályzatot, fél 8-kor csónakok az indulási pontban
felsorakozva.
Kürtszóra mindenki elfoglalta a helyét, beélesítettük a motyót és
elkezdtünk dobálni. 2-3 dobás után a szomszéd csónakból átszól a kollega, hogy
8-kor kezdődik a verseny. Ránézek az órámra 10 perc múlva 8. Hoppá mondom
Palinak a nagy versenylázban, elfeledkeztünk a második kürtszóról, ami a verseny
kezdetét jelzi. Ezért jó, ha előre megkapja az ember a szabályzatot. Kis bakival
tehát, de beindul a verseny. Taktikánk nem nagyon volt, mivel csak olvastunk és
hallottunk a vízről. Gondoltuk kezdünk a medertörés közelében tviszterrel,
gumihallal. Majd figyelve a többieket, hogy hol és mit fognak alkalmazkodni a
helyzethez. 15-20 perc után volt egy rávágásom a mederben egy fehér twiszterre,
de lemaradt. Majd Pali akasztott valamit, ami megiramodott a csónaktól húzva a
fonottat az orsóról. Na megfogtuk a nyerő halat (gondoltuk) szép nagy harcsa
lesz. 1-2 kirohanás után fordul a hal, akkor látjuk, hogy egy hatalmas pontyot
akasztott Pali a twiszterrel. Kivettük fotózás után vissza a vízbe a mérlegelés
sajnos elmaradt, mivel ez egy pergető verseny.
Örültek volna a parton sátorozó bojlisok egy közel 8 kg-os tükrösnek.
Kezdeti örömünk tehát rögtön alább hagyott. Pergettünk tovább egy kicsit
messzebb mentünk. Felteszek egy orklát az hátha tetszeni fog a sekélyebb vízben
egy krokodilnak. Úgy is lett 3. húzásra rákaffant valami. Rövid huza-vona után
kantáron a csuka. Telefon a mérlegelőknek rövid idő után csónakunk mellé
érkeznek 1.16 kg, irány vissza a vízbe. Lelkesen tekerünk, dobunk tovább
beindulunk végre. Körülöttünk mások is fognak egyet-egyet. A köd felszállt, ami
megnehezítette a tájékozódást. A nádszélek felé vettük az irányt, bízva a csukák
aktivitásában. Ez nem jött be mivel a harmadik helyváltoztatás sem hozta meg a
várt eredményt. Pali hozva a reggeli formáját egy fél kilós kárász akaszt
kabátba, ez a mi formánk. Végre megint valami és mégis semmi.
Tehát szépen körbejártuk a tavat, ami nem is volt olyan nagy, mint amire
számítottunk. Újra a medertöréshez érve, ami nagyjából a tó közepén húzódott
végig az ott horgászó versenytársak egymás után kezdték szedegetni a süciket.
Ránézek az órára ¾ 12 van még 15 percünk húzzunk bele. Twiszterek, gumihalak
mutassátok meg mit tudtok (vagy tudunk). A kürtszót hallva sajnálattal vettük
tudomásul a verseny végét. Indulás vissza a kikötőbe cuccolás és várjuk az
eredményhirdetést. Az összesítésre várva meglepetésként tudtuk meg, hogy még
ebédet is kapunk. A menü babgulyás túrósbélessel. No fene van, amit azért
sikerült összehozni a szervezőknek. Amire megettük a levest, elkészültek az
összesítéssel.
Most pontos adatokat nem tudok közölni, de a 30 indulóból kb. 12 csapat
nem fogott halat. A 18. Csapat egy darab 16 dkg-os süllővel érdemelte ki
helyezését az első helyezett pedig 3 db balint ( ami egy kiló körül volt
összesen ) és két csukát fogott. A pontozással nem értettünk egyet mivel csak a
darab számított. Tehát foghatott volna bárki 3 db rekord csukát vagy süllőt
akkor is a középmezőnybe végzett volna. Na de ez már nem a mi sarunk. Mi a 1.16
kg-os csukánkkal a 13. helyezést értük el. Mint az írás elején utaltam rá a
13-as szám szerencse vagy balszerencse követ minket. Reméljük a második
fordulóban elszegődik mellőlünk és javíthatunk a helyezésünkön. A második
forduló a Tisza-tavon kerül megrendezésre
|