MENÜ

 
Fórumok
 

BEJELENTKEZÉS

Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
 

HASZNOS

 

HORGÁSZ PORTÁLOK

 

 
 

 

 

 
Országos Rapala Pergető Bajnokság, 2010
Országos Rapala Pergető Bajnokság, 2010 : ORPB Tiszabecs- CountDown forduló

ORPB Tiszabecs- CountDown forduló

  2010.12.17. 11:44


 

Országos Rapala Pergető Bajnokság
 
 
 
 
Július hónapban Tiszabecsre érkezett az Országos Rapala Pergető Bajnokság mezőnye. A legutóbbi, várpalotai   helyszínhez képest jelentős változást jelentett a Tisza versenyre kijelölt szakasza. Sokan, a 24 nevezett csapat közül, hogy kellőképpen fel tudjanak készülni a megmérettetésre már a verseny előtt, több nappal megérkeztek. És, hogy kinek hogyan sikerült a Count Down forduló???
 
 
A versenyzők már szombaton izgatottan várták a sorsolást.
 
 
Sorrendben ez volt a 3. fordulója hazánk egyik legjelentősebb pergető versenysorozatának. A fordulóról fordulóra változó víztípusok folyamatos  fejtörésre és ötletelésre késztetik a versenyzőket. Nem volt ez másképp július 4-én sem. De hogy ne szaladjunk előre ennyire nézzük sorba az eseményeket.
A teljes mezőny, már szombat délután megérkezett, és a régi jó ismerősök, horgászcimborák baráti grillparti, valamint finom borok mellett vitatták meg,vajon másnap mi lesz a nyerő wobbler. Még ezen a délután megejtették a sorsolást, hogy a másnapi korai kezdést ez már ne késleltesse. Természetesen nem maradt el a másodlagos zsákmány mustrája sem. A rendező cég és a szponzoroknak köszönhetően , pedig volt mit.
 
 
 
 Egy színvonalas verseny megrendezéséhez elengedhetetlen, a megbízható szakmai háttér..
 
 
…amely szerencsére a díjazásban is megmutatkozik
 
 
A vasárnapi fél 4-es reggeli ébresztő sokak számára volt fájdalmas tény, de a szervezők, anyai gondoskodásának és egy kis kupica gyümölcspárlatnak hála mindenkinek zökkenőmentesen állt át az agya kómásból, versenyhorgász üzemmódba.
 
 
 
És a reggeli hidegben bizony jól esett a kis lélekmelegítő…
 
 
 ...és a frissen főzött meleg virsli is
 
 
 Rövidesen meg is érkezett a házhoz rendelt közbusz, ami az egész társaságot elvitte a tiszabecsi kiindulási ponthoz. Innen egy jó 20 km-es szakasz állt a versenyzők rendelkezésére, hogy minél több és nagyobb halat fogjanak. A szombaton megtartott sorsoláson „kapott” sorszámaiknak megfelelően 3 percenként bocsájthatták vízre csónakjaikat a párosok.
 
 
 
 Reggeli után frissen, fiatalosan indulás a buszhoz.
 
 
 
 Majd rendőri segédlettel 20 km-el feljebb vízreszállás.
 
 
 
A parton lévők , míg várakoztak elkezdték összeszerelni botjaikat, és előkerültek a műcsalis dobozok is. Néhány lélekvesztő csali utánzat készletét némelyik kisebb horgászbolt igencsak megsüvegelhette volna.
 
 
 
A főszervezők jókedvűek voltak. De nem csak a jó idő miatt,
hanem a jól felkészült versenyzők miatt is.
 
 
 
 Egy cseppnyi a műcsali tengerből, amely a résztvevők csónakjaiban lapult.
 
 
 
Csónakról, csónakra járva egyértelműen kiderült, hogy majd mindenkinél a balin és a Tisza ezen szakaszára oly jellemző domolykó lesz. És ehhez igazodtak, mind méretben, mind pedig színkombinációkban is a különböző wobblerek. Merthogy elvétve lehetett csak fémkanalat, vagy pedig műlegyet látni. Azt is maximum balinólom előtt. A célhalakat illetően csak egy helyi sporttárs bízott  a verseny elején a süllők és harcsák megjelenésében, de valószínűleg az első mérlegelési pont után megváltoztatta ezt az elképzelését.
Már az első pár-száz méteren vízbe került néhány haltartó, ami azt sugallta , hogy izgalmas versenynek nézünk elébe. A kezdeti elképzeléseket igazolva domolykókat rejtettek mindenhol a drótból készült  halketrecek. Igaz, hogy nem a rekordlistás példányok közül jöttek, de ezen a napon mindenki tisztában volt azzal, hogy a legkisebb kifogott halnak is nagy jelentősége lehet.
 
 
 
Az első domolykók egyike.
 
 
Az első mérlegelési pontnál, még úgy tűnt , hogy a kezdeti nagy lendület csak néhány csapatnál indult meg.  A „kommentátor” csónakunk kormányosa volt Bokor Károly- aki amellett, hogy kiváló dunai rablóhalas horgász a Tisza szakaszin sem ismeretlen- elmondta, hogy valószínűleg a nap minél magasabb feljövetelével , ahogyan melegszik a víz gyakoribbak lesznek a kapások is. És lám mit tesz a rutin és a tapasztalat. Ahogy az egyre erősödő napsütésben melegedett  a sok helyen csak 50-60 cm-es víz, úgy lehetett egyre több helyen látni és hallani a víz felszínen loccsanásokat, amik egyértelműen domolykó és balinrablásra utaltak. Ennek alátámasztásaként a második mérlegelésnél már egyre többen kötöttek ki, jelezvén, hogy bizony van értékelhető hala szákban. És már egy-két termetesebb domi is tiszteletét tette. Érdekességképpen küszöket is fogott néhány csapat, de a verseny szabályainak értelmében ezek a halacskák most nem számítottak bele az összetettbe.
 
 
 
 Ez már közel volt a fél kilóhoz.
 
 
 
 Ez már meg is haladta.
 
 
 
 Ha nem is tömegesen, de sok horgásznál kellett ilyen darabos,
testes domit mérlegelni, majd pedig visszaengedni.
 
 
 
Sok párosnál megfigyelhető volt, hogy míg az egyik horgász közvetlen a vízparti vizeket, belógó fák-bokrok ágai alatti részt cserkészte a fahalakkal, addig a társ a nyílt víz felé próbálkozott. Természetesen ha találtak egy olyan helyet ahová beállt a domolykó akkor mindketten ott próbálták lépre csalni őket. Erre is láttunk több példát, hiszen volt aki 7-8 hallal is képviselte csapatát a mérlegelési pontoknál.
 
 
 Egyik oldalon is, másik oldalon is folyik a hajsza halk után.
 
 
 
 
Az utolsó előtti pontnál Varga Pál 2 kilogrammot meghaladó balinja azt mutatta, hogy érdemes a ragadozó őnöket is üldözőbe venni legalább az egyik csapattagnak, mert egy-egy ilyen hal, könnyen eldöntheti a jó helyezések sorsát.
 
 
 
Varga Pali, ha nem is a verseny legnagyobb halát fogta,
de mindenképp szépségdíjat érdemel.
 
 
Összességében elmondható, hogy annak ellenére, hogy egy-két termetesebb hal is horogra akadt, a kisebb termetű, de nagyobb számban fogható domolykók is kellettek ahhoz, ha valaki az élmezőnyben szeretett volna végezni. A csapatoknak ezt majdhogynem tökéletesen sikerült véghezvinni, hiszen a 24 induló közül , ilyen nehéz körülmények között 22-nek sikerül halat fognia.
 
 
Az Országos Rapala Pergető Bajnokság 3. fordulójának végeredménye:
 
1.helyezett csapat: Tarsoly Mihály-Varga Pál
2.helyezett csapat: Mészöly Sándor -Szappanos Zoltán
3.helyezett csapat: Tóth-László – Ifjú Tóth László
 
A dobogós csapatok.
 
 
 
A versenyen kifogott legnagyobb hal Mészöly Sándor nevéhez fűződik amely egy 2,2 kg-os balin volt.
Domolykóból 83db,,balinból 4 db és sügérből 1db-ot sikerült zsákmányolni a csapatoknak.
 
A mezőny legközelebb Augusztus 22-én a Velencei tavon találkozik, ahol a 4. fordulót rendezik meg. A vasárnapi versenyről bővebb összefoglalót nemsokára a PVTV-n láthatnak.. addig is füstöljön a fék!
 
Szöveg:Vetró Péter
Fényképek:Vetró Péter
 
 
 

 

PONTOS IDŐ

 

NÉVNAPOK

 


 

 

 
Üzenőfal
 

KÜLFÖLDI OLDALAK

 

NAPTÁR

2025. Július
HKSCPSV
30
01
02
03
04
05
06
07
08
09
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
01
02
03
<<   >>
 

LÁTOGATÓK SZÁMA

Indulás: 2006-09-03
 

Barátaink képei

 

 

 

 

 

 
.

 


CASINO SPIELE, hit counter, fx, keno software, Online Casino Reviews
 
Tartalom

Könyves oldal - Ágica Könyvtára - ahol megnézheted milyen könyveim vannak, miket olvasok, mik a terveim...    *****    Megtörtént Bûnügyekkel foglalkozó oldal - magyar és külföldi esetek.    *****    Why do all the monsters come out at night? - Rose Harbor, a város, ahol nem a természetfeletti a legfõbb titok - FRPG    *****    A boroszkányok gyorsan megtanulják... Minden mágia megköveteli a maga árát. De vajon mekkora lehet ez az ár? - FRPG    *****    Alkosd meg a saját karaktered, és irányítsd a sorsát! Vajon képes lenne túlélni egy ilyen titkokkal teli helyen? - FRPG    *****    Mindig tudnod kell, melyik kiköt&#245; felé tartasz. - ROSE HARBOR, a mi városunk - FRPG    *****    Akad mindannyijukban valami közös, valami ide vezette õket, a delaware-i aprócska kikötõvárosba... - FRPG    *****    boroszkány, vérfarkas, alakváltó, démon és angyal... szavak, amik mind jelentenek valamit - csatlakozz közénk - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - Rose Harbor, a város, ahol nem a természetfeletti a legfõbb titok - FRPG    *****    why do all monsters come out at night - FRPG - Csatlakozz közénk! - Írj, és éld át a kalandokat!    *****    CRIMECASESNIGHT - Igazi Bûntényekkel foglalkozó oldal    *****    Figyelem, figyelem! A második vágányra karácsonyi mese érkezett! Mesés karácsonyt kíván mindenkinek: a Mesetáros    *****    10 éves a Haikyuu!! Ennek alkalmából részletes elemzést olvashatsz az anime elsõ évadáról az Anime Odyssey blogban!    *****    Ismerd meg az F-Zero sorozatot, a Nintendo legdinamikusabb versenyjáték-szériáját! Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    Advent a Mesetárban! Téli és karácsonyi mesék és színezõk várnak! Nézzetek be hozzánk!    *****    Nagyon pontos és részletes születési horoszkóp, valamint 3 év ajándék elõrejelzés, diplomás asztrológustól. Kattints!!!!    *****    A horoszkóp a lélek tükre,egyszer mindenkinek érdemes belenézni.Keress meg és én segítek értelmezni a csillagok állását!    *****    HAMAROSAN ÚJRA ITT A KARÁCSONY! HA SZERETNÉL KARÁCSONYI HANGULATBA KEVEREDNI, AKKOR KATT IDE: KARACSONY.GPORTAL.HU    *****    Nyakunkon a Karácsony, ajándékozz születési horoszkópot barátaidnak, ismerõseidnek.Nagyon szép ajándék! Várlak, kattints    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!