Rapala- Mátrai Pergetők Tiszaroffi pergetőversenye

                                          nappali-éjszakai forduló, 2008.07.5-6.

Még közel sem sárgulnak a part menti fák levelei, de már kezdetét vette a pergető versenyek szezonja. Már ami azt illeti, szezonról szó se lehet, mert az utóbbi években igyekeznek a versenyszervezők nem csak az őszi, az igazi rablóhalazós időszakra sűríteni a versenyeket. Egyre több erőpróbát rendeznek a tavaszi és nem utolsó sorban, a nyári hónapokban is. Hiszen nem csak a tipikus csukás pergetés jöhet szóba egy verseny kapcsán, hanem ott vannak azok a gyilkos balinok, melyek feltűnő rablásaikkal hívják fel magukra a figyelmet. A süllők az alkony, vagy a reggeli napfelkeltével kishalakat szürcsölve tömik meg hasukat. A harcsák, melyek az éjszaka sötét csendjét törik meg buffanó rablásaikkal, amivel az őrületbe kergetik a vízfelszínen nyargaló táplálékhalakat. A jászok és domolykók csapata, amik bogarak, lárvák után kutatnak a víztükör alatt, stb. Számos rablóhalas versenyen hirdettek már eredmény az idén, de a klasszikus pergető verseny még is a csónakos, páros versenyek maradnak. Számunkra ez az időpont július 5-6 ára esett, melyet az élő Tiszán, Tiszaroffon rendeztek meg.

                 A jól kialakított kikötőben kényelmese                        Amikor megérkeztünk még víz alatt voltak a

                             megoldottuk a csónak elhelyezését .                                                   part menti kövek.

A versenyt a Mátrai Pergetők egyesülete rendezte a Rapala támogatásával, mely két fordulója egyben kvalifikációs lehetőség volt a Rapala Bajnokok Kupájára is. A két forduló első három helyezettje kerülhet be a bajnokok kupájára, mely egy későbbi időpontban kerül megrendezésre a Gyöngyösi kvalifikációs verseny után. A tavaly megrendezett élővízi pergető verseny sikere után minden nevezett csapat örömmel várta az elkövetkezendő versenynapot. Már beválta gyakorlat, hogy a csapatok, mint a többi sportágban edzéseket tartanak az adott pályán. Napokkal, hetekkel a verseny előtt meglátogatják a vizet és tesztelik a különböző műcsalijaikat, keresve, kutatva a halak után. Mi is így tettünk a verseny előtt már három nappal megérkeztünk Tiszaroffra. Hetekkel hamarabb nem láttuk értelmét a dolognak, hiszen a Tiszán nem csak az adott időszak időjárása befolyásolja a halak étvágyát és viselkedésüket, hanem a vízállás is hat életükre. Ezért csak a verseny előtti napok viszonyaira koncentráltunk, hiszen a tavalyi évben már többször is horgásztunk itt, nem csak a verseny kapcsán. A mederviszonyokat elég jól feltérképeztük, így már csak a halakat kellett megkeresnünk. Szerda este érkeztünk meg és a szálláshely elfoglalása után hosszasan beszélgetünk a már ott levő társcsapatunkkal a Schlotthauer László és Szegedi György párossal. Az idei évben a mi párosunkkal együtt alkotjuk a Trabucco cég Capture Team Hungary pergető versenycsapatát. Igyekeztünk időben lefeküdni, hogy másnap frissen és persze a leendő verseny időpontjában a vízen legyünk. Reggelre maradt még a csónak vízre tétele is, így időben kellett indulnunk. Csütörtökön reggel frissen, várakozásokkal telve indultunk a Tisza part felé. Lendületünket egy szerencsésen végződött baleset törte csak meg, mely során egy néni felborult a trélerünk elhaladtával. A segítségnyújtás, a mentő, no meg a rendőri jegyzőkönyvek után, úgy 11 óra után kezdhettük csak el a horgászatot. A verseny időpontja körüli igyekezetünk tehát enyhe kudarcba fulladt, de ez sem vette el a kedvünket egy jó horgászattól. A kikötőtől kezdtük meg a csurgást, mivel ez lesz a csorgásos pálya kezdete.

             Több mint egy métert apadt a folyó.                                 Ha a balin még eszik nem lehet olyan rossz.

Itt a szabályok szerint csak a csónakot a vízzel sodortatva lehet horgászni a folyó teljes szélességében. A folyó külső íve kövezett, kisebb ruganyokkal tűzdelt, belső ívében egy meredekebb homokpad telepedett meg. Ezekből ezen a napon még nem sokat láttunk, mivel a vízállás jóval magasabb volt a megszokottnál. A víz minősége is hagyott kívánalmakat maga után, zavaros, szemcsékkel teli arcszínét mutatta nekünk a folyó. Ehhez hozzájárult még a gyors, napi 40-50 cm-es apadás. Őszintén megvallva ilyen viszonyok között nem vágyik az ember a folyóra. Elszórt balinrablások jelezték, hogy ebben a vízben talán rájuk érdemes horgászni. Sorra tettük fel az apróbb wobblereket, amikor Pali egyik kedvencét ragadta el egy termetesebb őn. Egy-két burványlás után már pózolhatott is a fogatlan gyilkos a masina előtt. Tovább folytattuk volna a pecát, de egyre másra érkeztek az előző években a versenyekről megismert barátok. Ilyenkor hosszasan csorogtunk a csónakokat összefogva és beszélgettünk az elmúlt év horgásznapjairól. Mire kibeszéltük magunkat újabb ismerős, újabb sztorikkal. Így telt az elkövetkező napunk is.

                  Barátainkkal találkoztunk vízen...                                                         és szárazon...

Az éjszakai horgászatot nem erőltettük, mivel abban talán elég nagy gyakorlatra tettünk szert az utóbbi évek otthoni horgászatai során. Tapasztaltuk, ha megy a hal könnyen lépre csalhatjuk őket az este csendjében, ha pedig makacsul kitartanak étvágytalanságuk mellett, csinálhatunk bár mit, úgy is vesztesként hagyjuk el a csata színterét. Két ismerős csónak között azért jut idő a pecára is, de balinokon kívül nem sikerül más halat fogni. Mélyen járó wobblereinkkel keressük őket a kövezés rézsülyében, a medertörés vonalában, a mederben elszórt kövek között, a túlsó oldal homokpadján, de nem tudunk kapást kicsikarni belőlük. Persze péntekre újabb 40 cm-t apadt a folyó, ami nem igazán kedvező. Délutánra, mint a felbolydult méhkas, úgy nézett ki a kikötő környéke. Sorra érkeztek az autók maguk után cipelve a trélerre rakott csónakokat. Egy csapat sem szerette volna a verseny előtti hajnali órákra hagyni a csónak vízre tételét. Volt, aki igyekezett korán lefeküdni, hogy kipihenve vágjon neki a másnapi versenyeknek. Akadt olyan csapat is, akik inkább a vízen töltötték az éjszakát, figyelve, hallgatva a sötétben a ragadozó halak után. Mi is a pihenés mellett maradtunk és előtte megbeszéltük a versenystratégiánkat a szabályokhoz igazodva. Ebben az évben a korábbiaktól eltérően két versenypályát jelöltek ki a szervezők. Az egyiken csak csónakkal csorogva lehetett horgászni, a másikon rögzített csónakból horgászhattak a párosok. Mivel 30 csapat nevezett, így megfelezték a mezőnyt a tumultus elkerülése végett. A sorsoláson a páratlan számot húzó csapatok indulhattak először a csorgásos pályán, a páros számot húzók pedig a lekötősön. Három óra elteltével fél óra volt, hogy a mezőny pályát cseréljen és újabb 3 órát horgásszon. A lekötős, fix pályán a horgászat alatt mindenki tetszés szerint változtathatta a helyét.

A verseny napján, ha korán nem is, de a regisztrálás végére értünk oda. A kalapban már csak három szám árválkodott. Pali, magára vállalta a számhúzás „felelősségét”, mivel egy jó szám sokat nyomhat a latban, vagy mi. Sikerült is kihúznia a 30-as számot, ami azt jelentette, hogy a fix pecás pályán kezdünk és persze a legutolsónak mehetünk horgászni.

                     Dávid Feri a szabályokat ismerteti.                                                                Start!

Jól kezdődik mondtam, hozzuk a formánkat. Amire a csorgós pályára cserélünk, már jól szétverik azt.  Kicsit bosszankodva, kapkodva pakolunk a szabályok ismertetése után. Botokat, orsókat, szereléket kell még indulásig összeállítani, mivel éjszakára őrzött vagy nem őrzött kikötő, mindent a kocsiba pakoltunk. Robó rögtön kiszúrja ténykedésünket, felvesz néhány balett mozdulatot a csónakban. Viccesen mondom, neki, hogy aztán benne is legyünk abban a tévébe! Neki ezzel semmi problémája, csak a sapkámon levő szponzor nem igazán fizet érte. Sebaj, ha nyerünk muszáj lesz! Nevetünk a dolgon, így megy ez ebben az anyagias világban. A kis reggeli tréfa oldotta a „fellépés” előtti pillanatokat. Motor beindult és lassan a rajtvonal felé vesszük az irányt.

                          A csapatok egyik fele ,                                                                      és a mási

 Bosszúsan említem meg Palinak, hogy a két nap alatt a közelébe se mentünk a lehorgonyzós részhez. Végül is úgy kell rajta horgászni, mint máskor csak egy kis tétje is van a dolognak. Társam fejében kavarognak az emlékek és már messziről kiszúrja a leendő helyünket. Ott… Ott tavaly is ficánkoltak a halak, próbáljuk meg, persze ha addig nem áll oda valaki.  A rajt után sorra engedik be a szervezők a csapatokat a pályára. Mint a focisták, úgy vonulnak a csapatok ki-ki a megbeszélt helyére. Úgy néz ki, hogy elfoglalták a kiszemelt tereptárgyat, ami egy hatalmas hordalékot összeszedett bedőlt fa volt. Tovább sasoltuk a part menti bedőlt fákat és két csapat között még a szabályok betartása mellett beékelődtünk egy szimpatikus száraz, vízmosta faág után. Óvatosan rákötöttük kötelünket a vízből meredező fa ágára, majd kisméretű wobblereket tettünk a zsinór végére és vallatni kezdtük a dobótávolságra levő távolabbi bedőlt fát. Néhány dobás után Pali termetes jászt akaszt, szemünkben felcsillan a remény , végre. Szemünk csillogásából a könnyeink fénye maradt, amikor megszabadult a csali horgaitól a jászkónk. Nem baj itt vannak valahol a közelünkbe.

                       Mindenki elfoglalta a helyét.                                               Laci és Gyuri is versenylázban.

Mélyen járó wobblert raktam fel és talán a második vontatásba koppintott bele nekem is valami, de nem ragadt meg. Közel egy óra, és 3 csali lógott már a fa ágán, mert nem akartuk a kiszabadításukkal megzavarni halainkat. Ekkor meguntam a dolgot és egy Lone Hero-t raktam fel, amivel a sodorvonalba kezdtem el dobálni. Negyedik ötödik dobásom, amikor a csendesebb, partközeli vízből a wobbler elérte a sodrás szélét, elkapta valami. Kicsit furcsán, de hal módjára védekezett az idegen, ami a felszínre érve egy jó fél kilós garda képében öltött testet. Nem emlékezve a szabályokban felsorolt pontokat érő halfajokra, telefonon kértünk segítséget a mérlegelőktől, akik ha beszámítani nem is tudták, de azért lefényképezték a ritka fogást. Miért nem egy kósza balin, vagy legalább egy jászt fogtunk. Tovább vallatom a sodorvonalat, mivel ha egy hal volt ott, lennie kell még másiknak is. Néhány nem olyan jól sikerült dobás után újra ott veret a fahalam, ahol a gardát fogtam. Kaff! Éles rávágás után össze nem téveszthető fejrázásaival leteszi névjegyét halam. Vigyorogva fordulok Pali felé…Süllő. Készítsd a merítőt, most nem hibázhatunk. Hagyom, hogy kitombolja magát a vízfelszín alatt, ki ne rázza a horgot a csontos pofájából. Nem sok esélyt adtam erre, mivel lefekvés előtt minden csali horgát kicseréltem vagy megéleztem. Sikerül megmerítenünk, Ő már a mienk.

                   A váratlan vendég egy garda .                                                  Ennek a süllőnek nagyon örültünk.

 A mérlegelőknek jeleztük a fogást, hamar ott is teremtek mivel a közelben voltak. Mérlegelés, ami 1.30 dkg-ot mutatott, majd fotózás után visszaengedve kicsit fáradtan, megsértve merül el a húzós vízben. Nem hiába nevezik kékfarkú hercegnek, még legyőzötten is nemesi mivoltát mutatta. A mérlegelőktől megtudtuk, hogy ezzel átvettük a szektoruk vezetését. Nos akár már le is fújhatnák a versenyt. Gyorsan elröpült az első három óra, már a szektor cserén is túl vagyunk. Itt a csurgásos pályán elsőként indulhatunk, de mivel csak akkor kezdhetünk horgászni, amikor mindenki csorog, ismét utolsók vagyunk. A 30-as rajtszám! Amire mindenki beáll, már jócskán túl vagyunk a szakaszunk felé, ami már nem olyan halban gazdag. Kezdés után szorgalmasan dobáltunk, hol felszínen, hol pedig a medertörésen kerestük a halakat.

                        Vajon mi lesz a nyerő?                                                                          Így is lehet.

Talán a harmadik csorgás után sikerült Palit rávennem, hogy a túlsó, homokpadot is vallasuk meg egy csorgás erejéig. Ott sem jártunk sikerrel és már csak egy jó fél óra volt a verseny végéig. Ekkor egy merész ötletem támadt és arra gondoltam, hogy mélyen járó wobblerekkel a meder közepét kopogtassuk, mivel se a kövön, se a homokpadon nem találtunk halakat. Az a néhány balinocska amit ennyi profi pergetőhorgász összeszedett elenyésző volt. A tavalyi versenyen találi nagycsőrű csalimat tettem fel. Feldobtunk, majd a csali rövidesen megtalálta a neki szánt mélységet. Lassan tekertük magunk felé a csalinkat, szinte verte, kopogtatta a kemény meder homokját. Néha meg-megbicsaklott egy nagyobb kőben, de ez sem téríthette el a küldetése felől. Nem tudom megérzés vagy sem, így utólag belemagyarázásnak tűnhet, de éppen azt kezdtem boncolgatni, hogy mi van akkor, ha fárasztás közben lefújják a versenyt. Számít, nem számít. Emlékeimben úgy rémlett, hogy csak a megfogott halat mérlegelik. Tóth Laci barátunk ekkor suhan el mellettünk és jelzi már csak három perc, Ő már feladta. Meg se hallom, ha csak három, akkor már lepecázzuk. Órámra nézek még jóval több talán 6-7 perc is hátra volt még. Olyan jól veret wobblerem, hogy élvezet ilyenkor minden egyes perc. Nem először történik meg velem ilyenkor, hogy abban a pillanatban, amikor így érzem kapásom van. Most is ez történt és erőteljes hal rázza a botomat. Abban a pillanatban bevágok és pumpálni kezdem, közben a percekkel ezelőtti filozófikus gondolataink villannak meg lelki szemeink előtt,” mi van akkor, ha fárasztás közben lefújják”. Mivel alattunk volt a hal már csak fel kellett húznom a csónakhoz. Lassan közeledett a pillanat, mikor a hal sziluettje előtűnik a víz fodraiból. Heves védekezéseiből ismét süllőre tippeltem. Meglepetten vettük tudomásul, hogy harcsát fogtunk és akkor paráztunk be, mivel nem láttuk, hogy akadt a horog. A verseny miatt nem akartuk megkockáztatni a harcsánál alkalmazandó fejpaskolós technikát, nehogy a vékonyan akadt horogtól a csónak mellett szabaduljon meg. Így a merítő mellett döntöttünk, ami elég kicsinek bizonyult még ennél a harcsáéknál kis méretnél is. Merítővel vagy nélküle, de beemeltük a bajuszost.

                  A 4-es harcsa feltette az i-re a pontot.                              Elnyertük vele a legnagyobb hal díjját is.

Egy-két perc maradt már hátra a verseny végéig, amit már a mérlegeléssel töltöttünk. 4.02 kg. Ez már valami. Ekkor még csak reménykedtünk, hogy a dobógó közelében végeztünk, hiszen nem tudtuk a többi csapat eredményét. Két-három termetes balinnal könnyen megelőzhettek minket. A verseny után ebédelni mentünk, majd lepihentünk erőt gyűjteni az éjszakai versenyre. Igen, volt még hátra egy külön versenyként értékelt éjszakai forduló is, amit szintén ezen a napon rendeztek meg a Mátrai Pergetők Egyesülete. Itt a hat óra alatt tetszés szerint horgászhattak a csapatok. Zöld fénnyel jelölték a mozgásban levő, csorgós csónakokat, pirossal a lekötve horgászókat. Egy ilyen délelőtti verseny után különleges kihívásként horgászhattak a párosok. Nem csak a fáradsággal, az éj sötétjével, hanem a szokatlanul sok csónakkal is meg kellett birkózni a versenyzőknek. Egy bedőlt fa húzós vízénél kezdtük a versenyünket. Balinok hajtották a táplálékhalat, biztató előjelekként az esti fordulónak. Természetesen 2 óra múlva és a teljes sötétség beállta után feladtuk az őnök kergetését. Egyet sem sikerült becsapni, pedig bevetettük az egész csali arzenálunkat. Átváltottunk kedvenc horgász módszerünkre, az esti csorgós harcsázásra. A bevált csalik a kapcsokban, mindenki a helyén irány a part menti fák, bokrok világa. Aki tapasztalt éjszakai fantom, az tudja, hogy még a csónakban megbillenő horgásztársunk is percekig kapja a letolást, ha kicsit nagyobb vehemenciával mozog, hullámokat keltve körülöttünk. Persze egy-egy kisebb hullám még nem ártott volna, de a harminc csónak össze-vissza kóválygó farhullámai nem igazán segített feljönni nem csak a harcsának a nappal elfoglalt búvóhelyeiről, de egyéb hal sem kívánkozott a robbanómotorok csigái által keltett hullámok közzé. Mint utólag kiderült, az este folyamán nem is fogtak halat. Akinek még is sikerült azok még a fényváltás időszakában fogták meg értékelhető zsákmányukat. Hajnali 1 órakor véget ért a verseny. Álmosan, kicsit csalódottan pakoltuk össze cuccunkat, egy kis nyamvadt halacskát azért összehozhattunk volna. Másnap reggel 8 órakor reggelivel és a kiértékelt eredményekkel vártak a szervezők a helyi „vendéglőben”. Ekkorra már kaptunk infót, hogy előkelő helyen végeztünk, így nem ért teljesen váratlanul a nappali verseny végeredménye.

                   A két verseny győztes csapata.                                                     A díjjazott csapatok.

 Az éjszakai fordulóban is sikereket könyvelhettünk el, mivel egyesületünk alapító tagjai a Tóth László és Ifj. Tóth László, apa fia páros szerezte meg az első helyezést két gyönyörű balinnal. Szintén egyesületünk tagjai Kürti Tibi és Kiss Lóri a nappali forduló 5. helyét szerezték meg a mezőny egyetlen csukájával, ez úton is gratulálunk nekik.

            A verseny után bosszút álltak a fiúk, süllővel.                                              Balinnal.

                                                   A 8-as harcsa is a versenypályán

                                                                                            esett álldozatul másnap

Összegezve a verseny egy igazán profin megrendezett rendezvény volt, a lehetséges buktatókat is sikerült kiküszöbölni. Végre a neves pergető felszerelések gyártói ismét hitüket vetették eme nemes szakágba. Reméljük a jövőben etalonnak számít majd ez a mesterien levezényelt pergetőverseny.

Tarsoly Mihály