Domolykók a szöszben
Domolykók a szöszben.
A sötét
oldal halai…
Még mindig elevenen élnek emlékeimben a tavaly
augusztusban eltöltött horgásznap képei. Magával ragadott a varázslatos
hangulatú folyó, ahogyan a kristálytiszta, még zöld folyamon rohant csónakunk.
Az alig embernyi víz néhol csak
néhány tíz centire csökkent, melyet az előttünk zubogó, fortyogó, köveken
megtörő folyó képe jelzett. Olyankor mindhárman a medret kémleltük, és kerestük
azt a képzeletbeli útvonalat, ahol még elsuhanhatunk a kövek felett anélkül,
hogy megfeneklene csónakunk.
A Tisza
meredek, fákkal szegélyezett, árnyékos oldalán csorogtunk és wobblereinkkel
csaltuk lépre a víz ragadozóit, a domolykókat. Hol a beeső csalinkat szívta le
egy-egy fürgébb példány, hol a csónak felé vezetve marta el a mélyből előbukkanó
torpedó. A nap végére már szinte számolatlanul fogtuk a halakat. Nem voltak
óriások, bár másfél kilós példányokat is fogtunk. Sokszor nem csak a legnagyobb
hal megfogására vágyakozunk, hanem egy kapásokkal, fárasztásokkal teli
horgásznapnak is nagyon örülünk. Így vártuk hát a jó időt és persze az ideális
vízállást. Idei első túránkat hamarabb terveztük, és Józsi barátunk újonnan
vásárolt csónakavatójával szerettük volna egybekötni. Mivel a csónak papírjai
még nem érkeztek meg, a csónakszentelő most elmaradt, így újra a sajátunkkal
indultunk Tiszabecs felé. Itt lép be a Tisza hazánkba, majd hosszú kiló-
métereken át Ukrajna és Magyarország természetes határvonalakként is funkcionál.
Még a kora reggeli órákban ki akartunk érni a folyóra, ezért már három órakor
útnak indultunk. Félúton Józsinál terepjárójára akasztottuk trélerünket, mivel
most is egy kavicságyon tettük le a csónakot a vízre. Már az idén többször is
horgászott a kedvenc szakaszán és sikerült egy-két domolykót elcsípnie, de a
tavalyi halbőség emlékei miatt ő is izgatottan tekintett az események felé. A
még hátra levő egy órás út sem a betondzsungelen keresztül vezetett. Néhány
száz-ezres lélekszámú falucskákon keresztül haladtunk, közben a már műveletlen
legelőket elfoglaló bokrok és cserjék tengerében kanyargott az út. Igazi beregi
táj. Tiszabecsre érve a falu szabad strandját kerestük, aminek kavicságyán-mert a folyó ezen szakaszán még homokpadokról nem
beszélhetünk-rakhattuk le biztonságosan
csónakunkat.
Még indulás előtt összeraktuk botjainkat, kikészítettük a
fogósabbnak vélt wobblereinket, de már a szemünk sarkából mindhárman a vizet
kémleltük. A szemközti, viszonylag mély oldalon egy bedőlt fa állt ellen a folyó
sodrának, mögötte csendes visszaforgót létrehozva. Ott kezdünk, mondta Józsi,
amivel mindketten egyet értettünk. Ezeket a helyeket szeretik a domolykók. Józsi
az idén már bizonyított csaliját tette fel. Pali frissen feltekercselt fluózöld
monofilját szerette volna letesztelni ebben az áttetsző vízben. Állítólag
hazánkban idegenkednek a használatától, pedig nem igazán jelenthet gondot rikító
színe a pergetés során. Sokkal inkább segíthet a jól látható zsinór, hogy éppen
merre is járhat víz alá merített wobblerünk. Én egy méter fluocarbon előkét
kötöttem fel, Józsi pedig csak natúr fonott zsinórt használt, így ideális
körülményeket biztosítottunk Pali tesztjéhez is.
Ahogy megközelítettük a helyet már repültek is a
wobblerek. Az első dobások nem hoztak eredményt, közben a csónak a visszaforgó
foglya lett, így kicsit jobban meghorgászhattuk a kiszemelt pályát. Józsi
közvetlenül a fa mögé tudott dobni. Nem sokat kellett tekerni az orsó karján
azonnal ütést érzett botjában. A jó fél kilós hal már a csónak mellett rótta
kötelező köreit. Józsi fogója segítségével még a vízben megszabadította
zsákmányát a horogtól. Lemaradtunk valamiről? Néztünk össze Palival. Még egy
képet se csináltunk az első halunkról! Lesz az még bőven, vigasztalta meg
társaságunkat házigazdánk. Miután kikászálódtunk a visszaforgóból a folyó
sebesen vitte hátán tovább csónakunkat. Megpróbáltunk minél közelebb beejteni
fahalainkat a partszéli vízbe. Bíztunk a reggeli órák sikerében, de hosszas
kilómétereken át nem tudtunk kapásra bírni egy halat sem. Morgolódtunk is Józsi
elsőnek fogott halán, amit oly gyorsan elengedett. Mivel egyikünknek sem volt
további kapása, nem volt indokolt, hogy csalit cseréljünk. Én továbbra is egy
CD-3-mal, Pali egy CD-5 G-vel vallattuk a vizet. Visszaemlékezve a tavalyi horgászatunkra, ezen a
kimondottan egyenes és gyors szakaszon akkor sem fogtunk halat. Mélaságunkból
csak Pali felhördülése zökkentette ki csapatunkat. Már neki is meg van az első
hala, méretében Józsi halához hasonló, közepes forma. Már csak Én maradtam hal
nélkül, de a következő métereken nekem is sikerül behoznom a lemaradást. Csekély
ellenállás után tenyérnyi domi szájából fordítottam ki a hármas horgot. Eddig
papírforma szerint jöttek az átlagos és apró méretű halak. Valószínű, hogy egy
halban gazdagabb szakaszon csorogtunk, mert egymás után fogtuk a halakat.
Palinak sikerült egy igazán testes példánnyal is megbirkóznia. A mérleg
számlálója a 1,47- en állt meg és ezzel az addigi legnagyobb halnak járó
különdíjat érdemelte meg. Igen, az elmúlt évhez hasonlóan ismét egy baráti
versengés alakult ki közöttünk. Peca elején megegyeztünk a szabályokban, csak a
darab számít. Mindjárt izgalmasabban telnek a horgászat percei.
Jó 10 folyamkilóméter csorgás után úgy döntöttünk, hogy
felmotorozunk a kiindulási helyig, majd ismét lecsorgunk a már meghorgászott
szakaszon. Előző horgászatunk alkalmával a csendesebb, mélyebb szakaszok nem
adták úgy a halat, mint a felső sebes rész. Nem utolsó sorban a parton hagyott
autóra és trélerre is ránéztünk, sose lehet tudni kinek tetszik meg
felszerelésünk. A kavicspadhoz érve mindent rendben találtunk, nem is lehettet
volna másképpen, mivel autónk mellett a régió vám- és pénzügyőrei
kíváncsiskodtak. Miután meggyőződtek arról, hogy horgászok vagyunk, tovább
álltak, mi pedig újra a vizet vallattuk. Második csorgásunk már nem váltotta be
a hozzá fűzött reményeket. Hosszas kilómétereken át dobáltunk, de mindhiába. A
horgászatot megnehezítette a közben a nap melegére kinyíló nyárfa virágának
termése, mely beborította az egész vizet és szinte minden dobás után szedegetni
kellett a zsinórról a „szöszt”. Ez elvett tőlünk egy-két dobásnyi időt, ami
hozzájárulhatott a kapástalansághoz is.
Nem csak mi vallattuk a folyót, mindkét partján ültek,
vagy a vízben állva horgásztak. Volt, aki a homokpad esésén fenekezett volt, aki
a szakadt partot részesítette előnyben. Az egyik zúgónál két horgász mellett
haladtunk el, üdvözöltük őket, de szótlanul figyelték csapatunkat. Mivel a part
ukrán oldalán pecáztak, szótlanságukat nem a modortalanságukban, hanem a nyelvi
eltérésben kerestük. Pali orosz nyelvtudását kihasználván kifaggatta a fiukat,
de ők is eredménytelenül pergettek. Amikor megtudták, hogy túl vagyunk a
nyolcadik domolykónkon ismét kedvtelenül dobáltak tovább, nem tudván a halaink
sorsa felől. Talán bolondnak is tartottak volna, ha tudnák, hogy minden halat
visszaengedtünk. Utunk során nem csak horgászokkal, hanem az ellenkező oldal
kellékeibe is beleakadtunk. Az egyik sóderágy végén Pali horga egy inkább már
halász készségnek megfelelő szerelékbe akadt. A vízbe levert facölöphöz damilra
erősített hármas horgokon békák vonaglottak.
Megszabadítottuk a kétéltűeket a horgoktól, a készséget
pedig megsemmisítettük. Hiába a mesébe illő táj, de mint minden mesében a
„gonosz mostoha” itt is jelen van. Az első csorgásunk végéhez érve csak egy-két
halat sikerült becsapnunk. Tovább haladtunk és a még meg nem horgászott
szakaszon folytattuk utunkat. Horgászat közben már nem csak az árnyékos oldalt
kerestük, hanem azokat a részeket ahol a sodrás a szöszben utat nyitott. A
délután kedvező hatására, vagy a halasabb szakasz miatt újra beindult a kapás.
Szinte egyszerre fárasztottunk és engedtük is vissza halainkat. Most már csak a
termetesebb példányok jöttek, kivétel nélkül mind a kiló feletti tartományból.
A horogszabadítás során okádták magukból a félig
megemésztett nyárfa termését. Világossá vált számunkra, hogy a kapókedvük miért
hagyott alább halainknak. Így is örülhettünk, hogy a nyárfa termésével degeszre
tömött hasú domolykók felvették wobblereinket. Öt óra felé járhatott az idő.
Ekkora már jó 20 kilóméterre lehettünk a kiindulási ponttól. Talán a legjobbnak
vélt időszak kezdetén hagytuk abba horgászatot, de anyák napjára való
tekintettel és a családi béke megőrzése miatt hazafelé vettük az irányt.
Rögtönzött kis házi versenyünket Pali nyerte meg és ezzel vehette át a
képzeletbeli trófeát.
Tíz halától csak két- két hallal maradtunk le Józsival.
Frissen kipróbált élénkzöld monofilja is jól bizonyított, noha már jócskán
elszokott használatuktól. A nyúlásmentes fonotthoz képest kicsit lágynak tűnő
zsinór mégis jól vizsgázott. A halakkal kapcsolatban azt tapasztaltuk, hogy a
tavaly augusztusi időszakhoz képest jóval lassabb, mélyebb vizeken találtuk meg
azokat. Darabszámra kevesebbet, de annál inkább nagyobbakat sikerült fognunk. A
folyó árnyékos, bokrokkal övezett oldalán találtunk halakat.
Kivétel nélkül mindhárman wobblerekkel horgásztunk. A
Rapala CD-3 illetve 5
cm változatai a G, BSM, HS, BHO színek jól működtek, de
egyes mélyebbre törő wobblerekkel is sikeresek voltunk. Talán eredményesebbel
lehettünk volna, ha a természetes táplálék híján egy kicsit jobban étvágyuknál
lettek volna a domolykók. A nap végén így is elégedetten pakoltuk össze
cuccainkat és egyeztünk meg abban, hogy még az ősz folyamán visszatérünk egy
újabb kaland reményében.
Tarsoly Mihály
Rapala-Shimano-Team
|