Harcsadömping 1.

Ha minden úgy megy, ahogy a nagy könyvben meg van írva…

Vizek partján járva sokszor hallani a horgászok panaszát, hogy nem megy a hal. Biztosra vehetjük, hogy ilyenkor nem a halak tűnnek el folyóinkból, hanem a módszer vagy az időpont nem megfelelő megválasztásában van a hiba. Harcsák után kutatva a nyári és a kora őszi hónapok legcélravezetőbb módszere az éjszakai cserkelő horgászat.

Vendégeink, akik elkísérnek minket csodálkozva mesélik el az első halukat, ami a beeső csalijaikat szívta le szétrobbantva a vízfelszínt maga körül, vagy a vízközt húzott műcsalinak vágott oda irtózatos erővel. Ezekért a csodás pillanatokért töltünk el hosszas éjszakákat dacolva az elemekkel és nem utolsó sorban a másnap jelentkező kialvatlansággal is.

Az elmúlt év tapasztalataiból kiindulva a tavaszi, kora nyári hónapokban nem kerestük intenzíven a harcsákat. A melegedő vízben természetesen vehemensen táplálkoztak a bajuszosok, erről a horgászbeszámolók tettek tanúbizonyságot. Fogták fenekezve és különböző plasztik csalikkal a mélyebb vízrétegekben. Voltak esték, amit kint töltöttünk és egy-egy kapást vagy halat már sikerült kiügyeskednünk, de az igazi wobbleres időszak csak később indult be.

Június derekán jártunk, még koránt sem voltunk az emlékek felidézésének fázisában.

A harcsák befejezték génjeikbe ivódott fajfenntartó tevékenységüket, megszabadulva az új generációt biztosító szaporítóanyagtól, éhesen keresték a táplálékot, ezzel növelve az esélyeinket megfogásukhoz. 

Amikor a csalihalak a víz felső rétegében tartózkodnak és ez még egy kis áradással is párosul, akkor jó eséllyel indulhatunk a márványtestűek nyomában az est leszállta után.

Nem csak mi gondoltuk ezt így, hanem a versenyeken megismert barátaink is. Stingel Józsiék csatlakoztak aznapi horgászatunkhoz, ezért két csónakból horgásztunk. Számukra még idegen volt az éjszakai csorgós peca, így mindenben ránk hagyatkoztak.

Egy ismeretlen szakaszon kezdtük meg a horgászatot. A folyó azon szakaszán, megfeledkezvén tiszai mivoltáról enyhén, komótosan kanyarogva halad. A megemelkedett víz a part menti fák törzsét ölelte, bokrokat nyelt el félig vagy teljesen. Ezek mögött a limányos lyukakban lapulnak meg a harcsák, bajuszszálaikat maguk elé tartva, keresve, várva a keszegféléket.

A folyó külső ívén csorogtunk, ahol a meredek partot kövezéssel védték a víz  romboló tevékenységétől. A Józsi, Pisti és Öcsi trió a másik oldalon kezdte meg a pecát.

Elláttuk őket minden információval, amit a csorgós pecához tudni kell. A parttól 8-10 méterre csorogva, a lehető legnagyobb csendben dobáljatok a bokrok mögötti csendesebb lyukakba. Kerüljétek a csónak hullámkeltő billegését, figyeljétek a vízfelszínt, annak minden rezdülését. A legkisebb gyanús mozdulásra is dobjatok, a többit bízzuk a harcsákra. Pali mögöttem dobált kedvenc és már sokat bizonyított wobblerével, én a kedvezőbb pozíciómból adódóan kísérletezni kezdtem. Egy 11 cm-es Barra Magnumot tettem fel, ami mind méretében és mind mélyre törő képességében hasonlít egy, a már a Pó folyón bizonyított wobblerhez. Nem sok rablást lehetett hallani ezért választottuk a mélyebbre merülő típusokat. A beeső kapásokat megfoghatjuk a felszíni és a mélyre törő típusokkal egyaránt, de ha víz között táplálkoznak, akkor sokkal nagyobb esélyünk van a mélyen járó wobblerekkel. Jócskán benne voltunk a z éjszaka sötétjében és már csak a távoli vihar villámai világították meg az eget. Kisebb nagyobb öblökhöz értünk, ahol a wobblerek becsapódására küszök százai rebbentek szét. Ígéretesnek tartottuk a helyet és minden idegszálunkkal a csali vezetésére koncentráltunk. Ilyenkor szorosabbra vettük a kezünk és a parafa közötti kapcsolatot, felkészülve a támadás erejére. Nem csak nekünk volt szimpatikus a hely, egy kisszerszámos halász is tette a dolgát. Szorgosan emelgette hálóját, bízván abba, hogy a partszéli vízbe kihúzódott halakból elejt néhányat. A következő bokor után egy kötél lógott a vízbe, de nem sok időnk maradt a találgatásra. A gazdája sietve jelent meg az erdőből jelezvén, hogy a kötél végén az Ő 15-ös harcsája forgolódik.

 Tovább csorogtunk és csak azon bosszankodtunk, hogy a „kollega” kiemelte előlünk a halat. Közben a túlparton csorgó csapatot is figyelemmel kísértük. Nem volt nehéz, mert sokszor láttuk a fejlámpáik fényét felvillanni, amint a bokrokra feldobott wobblereket próbálták megmenteni. Közben ment a horgászat, jobbnál jobb helyekre ejthettük be csalijainkat. A partot a víz szélén álló fák gyökerei szőtték be, alattuk apróhalak locsogtak. Beeső wobblerem tökéletesen azt a hangot utánozta. Nem is kellett sokat tekernem az orsón, amikor éles ütés jelezte, hogy kapásom van. Reflexből vágtam be és már dolgozott is a pálca a kezemben. Kíváncsi voltam a 2,10-es karcsú botra, de ekkor éreztem, hogy nem ez a hal lesz, ami kihozza belőle a maximumot.

 A vízfelszín alatt tornáztattam, nem sok esélye volt zsinórt csalni az orsóm dobjáról. Miután elkészült erejével könnyedén emeltük be a jó 7 kiló feletti halat. A wobbler akadásából jól látszott, hogy a beesés utáni pillanatokban fordulhatott rá, mivel az egyik horog a szája szélébe, a másik a szeme körüli külső részbe kapaszkodott. A fényképezőgép vakuinak villanására Józsiék is megjelentek és számukra is világossá vált, hogy működik a dolog, csak csinálni kell. Közben a vihart egyre közelebb éreztük és már az eső is csepergősre fogta. Telefonon kaptuk a hírt, hogy valóban felénk tart a zivatar. Sietve pakoltunk össze és igyekeztünk a kikötőbe, ahol már szakadó esőben vettük fel a vízről a csónakokat.

„Egy fecske nem csinál nyarat!” tartja a közmondás, de nem ám a horgászatban. Hosszú napok kapástalansága után egy- két hal fogásáról érkező hírek megbolygatják az állóvizet. Két nap múlva csörög a telefonom, Sándor gratulál a fogáshoz és a következő pillanatban már az esti horgászat részleteit beszéltük meg. Ha ideje engedi, szívesen elkísér minket egy éjszakai harcsázásra, bízva abban, hogy egyszer megfogja élete nagy halát. Az előző napokhoz képest még gyorsabb lett a víz, ami bizakodásra adott okot.

Most a folyó másik partján csorogtunk a belső ívén, amit nagyobb bokrok öveztek. Mindhárman rutinosan dobáltunk, centikre a bokrok vízbe hajló ágai elé, ott ahol a bajuszosokat sejtettük. Pali és Én mélyre törő wobblerrel, Sándor egy kétrészes felszínivel dobált. Az egyik holtág befolyójához értünk, ahol szintén sok apró hal járta táncát a sötétben. Egy bedőlt fa hosszasan benyúlt a folyó felé, annak tövénél többször is hallottuk azt a bizonyos buffanó hangot. Megfoghatatlan. Nyugtáztuk mivel se bedobni, se onnan kivenni nem lehet, de legalább étvágyuknál voltak. Arról kezdtünk beszélgetni, hogy hol vannak azok az apróbb harcsák, aminek még bőven falniuk kellene a növekedés reményében. Odaüthetne vagy legalább csak mellé, fokozván a horgászat izgalmát. Talán erre a fohászra vártak, vagy csak egy haltartóbb szakaszhoz értünk, nem tudom. Palinak a csónak közelében nyúlt rá wobblerére egy közel négy kilós harcsa. A hal súly és a horog akadása nem indokolta az óvatos fárasztást, ezért mindketten bíztattuk, hogy legyen egy kicsit erőszakosabb vele.

Igyekeztünk minél hamarabb megszabadítani a horogtó, hogy útjára engedjük és újra dobálhassunk. Éppen, hogy lecsendesedett körülöttünk a víz, egy bokor mögé ejtet wobblerem ragadta meg egy éhes bajuszos. A küzdelem kicsit egyoldalú volt, mivel a felszerelés nem ezekre a kölyökharcsákra volt összeállítva.

Már csak Sándoron volt a sor, hogy megfogja halát. Minden dobásban benne volt a lehetőség és ezt Pali következő hala is bizonyította. Közel a parthoz akasztotta meg a harcsát és az elsőhöz hasonlót csíphetett nyakon.

Sándorunkon egyre nagyobb lett a nyomás, de a fogott halainkon keresztül az izgatottság is. Még mindig bízott a kétrészes felszíni csalijában, amivel megállás nélkül bombázta a vízbe nyúló bokrok szélét. Kitartását hamarosan egy forma harcsával jutalmazta meg a folyó, amit a város kikötője előtt fogott meg. A kikötőben álló csónakok és hajók farvízében milliónyi küszt fedeztünk fel, de érdekes módon rablás nem hallottunk rajta. Mivel már több kapást sem tudtunk kicsikarni és még egy órás út várt ránk, hazafelé vettük az irányt.

Másnap Józsiék érdeklődtek és alig hittek a fülüknek. A négy harcsa ismét kedvet csinált csapatuknak és a következő este is a vízen talált bennünket. Azt, hogy a fiúk milyen élményekkel gazdagodtak az elkövetkezendő horgászatok során és, hogy milyen kapitális harcsával találkoztunk, az a folytatásban következik.