Horgászkaland?!
Egy halásszal való találkozásunk, ami nem úgy sikerült ahogyan Ő elképzelte.
Horgászok-halászok
2007.04.25-én estére kimentünk horgászni. Miután lekötöttük magunkat a meghorgászni kívánt helyre, összeraktuk botjainkat. Második dobásra arra lettünk figyelmesek, hogy az addig a túlparton ténykedő(halász) motorcsónakos alak felénk közeledik. Nem tulajdonítottunk neki jelentőséget, -biztosan megy a dolgára- gondoltuk. Amikor már olyan közel ért, amivel már zavarta a pecánkat szóltunk neki, hogy ne jöjjön közelebb. Többszöri felszólításunk ellenére sem hagyta abba a megközelítésünket, így előttünk elkanyarodva közvetlen mellénk állt csónakjával. Ekkor már Pali barátommal együttesen szólítottuk fel a távozásra, mire azt válaszolta, hogy Ő halász, ezen a területen halászik. Nevét nem volt hajlandó megadni és halászati engedélyét sem tudta bemutatni. Gúnyos vigyorral arcunkba nevetve mondta, hogy mi lesz ha nem megy el ?! Csónakját arrébb löktük, mire Ő evezőlapátjával felém ütve eltalálta jobb kézfejemet. Az ütés hatására kézfejemen diónyi nagyságú púp jelentkezett.
Mivel nem akartunk dulakodásba keveredni az Úrral, jeleztem felé, hogy hívom a rendőrséget, jöjjön a kikötőbe. Amire a kikötőbe értünk három autóval vártak Minket, szerencsére a rendőrök is odaértek. A helyszíni vallomásunkat felvéve az Úr elismerte a tettlegességet. Még az este folyamán orvosi beutaló alapján megjelentem a megyei kórházban röntgenre, mely megállapította, hogy nincs törésem. Zúzódásomat sínbe rakták, melyet 5 napig viselnem kell. Az ügyben megtettem a feljelentést, az Úr ellen folyik az eljárás. Így ért végett rövid horgászatunk.
Számunkra teljesen érthetetlen és egyben bosszantó ez a dolog. Még most sem értjük, hogy mit akart ez az illető Tőlünk.
(cikk megjelenik 2007.05.05. Kelet-Magyarország)
|