ORPB- Gyöngyös Deli-tó

„Törpék és óriások”

A Rapala pergető bajnokságban részt vevők számára 2009.szeptember 20-án egy újabb megmérettetés érkezett el. A sorozatban a hetedik, a Deli-tó életében a harmadik csónakos pergető versenyre gyűltek össze a versenyzők. A szabályok értelmében az összesített táblázatban a hat legjobb eredmény alapján jelennek meg a helyezések, így a verseny végén a csapatok legrosszabb helyezési számai elhagyhatóvá válnak.

A több éve versenyző csapatok számára tehát már nem ismeretlen a tó és annak halállománya. Az elmúlt évek viadalain jórészt süllők kerültek a mérlegelők hálójába, de a csukák és egy-egy harcsa is kivették részüket a csapatok terítékéből. Számunkra sem volt közömbös a tó és halai, mivel a tavalyi évben megrendezett Mesterek tornáján másodízben állhattunk a dobogó tetejére a közel 10 kilós összfogással, amit szintén a süllők többsége tett ki. Mivel csak remélhettük, hogy a tó halállománya gyarapodott az eltelt idők során, nem szerettünk volna abba a hibába esni, hogy csak az előző évi tapasztalatokra alapozunk, ezért három nappal előbb érkeztünk és raktuk csónakjainkat a vízre. Csütörtökön reggel az előző napoktól eltérően borongós, esős időjárás fogadott bennünket.

Egy otthoni süllőzés alkalmával még örülnénk is a hosszan tartó, szinte már kánikulai meleg utáni lehűlésnek, ami meghozza a tüskések étvágyát, de a verseny előtti változékony idő esetleg félrevezethet bennünket. Gondolok itt arra, hogy tavaly két napot töltöttünk a halak után kutatva orkán erejű szélben horgászva egy-egy csukát összekaparva, majd a verseny napjára tükörsima víz és napsütés fogadott bennünket és a süllőké volt a főszerep. Az első nap csapattársainkkal, Ferenczi Janival és Weidel Attilával felosztottuk a feladatokat. Ők a tó kikötő felőli részét vették célba csukákat keresve, mi pedig a tó mélyebb részein kerestük a süllőket. Dobótávolságonként közeledtünk a tó általunk frekventált része felé. Csak remélhettük, hogy most is ott lapulnak a halak a kissé egyenetlen mederfenék gödreiben, ahol a korábbi versenyen is. Twiszterrel és gumihallal szűrtük a meder közeli vízréteget. Szinekben a fehéret favorizáltuk, mivel a helyi erők is gyakran ejtenek el vele süllőt és nem utolsó sorban harcsákat is.

Már a tuti helyhez közel kötöttünk le és kezdtünk el horgászni, amikor nagyméretű twiszteremet egy távoli dobás után feszes zsinórral engedtem a mélybe. Éreztem, hogy pillanatokon belül medret fog a csalim, de rögtön éles, kemény ütésre vághattam be. Nemcsak a távolság, hanem a hal súlya is kitolta a fárasztás idejét. A csónak közelébe érve már elkészült erejével, így könnyedén emeltem be a halat. Örültünk a három kiló feletti példánynak, amit később egy másfeles követett. Kicsit arrébb állva Pali a parti kövezés felé dobva akasztott halat. Érezte, hogy nem az ifjoncok közül való, de a fárasztás elején nem gondoltuk mivel lesz dolgunk. A csónak felé vette az irányt és szinte már a beemelésén járhatott az agyunk, amikor újra megiramodott. Akkor mutatta csak igazi erejét és azt, hogy nem süllőről van szó. Világossá vált számunkra, hogy harcsa van a horgon, de nem a kapitális tórekorder. A harcsa fárasztására Attiláék is megérkeztek. Jónéhány 30-50 dekás csukát sikerült fogniuk a partszéli, majd a medertörés vizéből. Úgy gondoltuk ezek után már nem zavarjuk ezt a területet. A tó további, még ígéretesnek tartott részein horgásztunk tovább. Úgy két óra körülhagytuk abba a halak felkutatását, hiszen a verseny is csak addig tart majd.

Másnap reggel ismét a vízen voltunk és a tározó még általunk meg nem horgászott részeit vallattuk. A plasztik csalikat a wobblerek vertikális és mélyre törő változatai váltották fel. Attiláék több süllőt is fogtak a Rattlin’ 7 és 8 cm-es változatával. Körbebogarászva a tavat, egy süllőt és egy félig megfogott harcsát mutathattunk fel délutánra.

Szombaton a verseny előtti napon már nem horgásztunk. Nem zaklattuk a halat adó pályát, úgyis lesznek az érkező csapatok közül elegen a vízen. Kialakítottuk a versenystratégiát, ami az első két órában a csukákról, majd a verseny további részében a süllők és harcsák horgászatáról szólt. Emellett szólt a szombaton fogott számos süllő is, melyek a maguk másfél kilós átlagával kedvező képet mutattak a vasárnapi versenyre nézve.

Vasárnap reggel az előző két naphoz hasonló tiszta, csendes idő fogadta a versenyzőket, már nyoma sem volt az érkezésünkkor betörő hideg front hatásának. A regisztráció és a rajtszámok húzása zökkenőmentes volt, így csak pár perces csúszással kezdődött a verseny. A versenyzők ismét megkóstolhatták a változatos gyümölcsökből főzött Agárdi pálinkát és újra kaphattak a Szentkirályi ásványvíz frissítő vízéből is.

A tározóra a rajtszámok szerint 15 mp késleltetéssel indultak és foglalták el helyüket a csapatok. Az 50 párosból álló népes mezőny kicsit szűkösen, de belakta az egész vízfelületet. Janiék és mi a kikötő közelében horgonyoztunk le. A verseny megkezdését követően viszonylag hamar, a papírforma szerint, Pali megakasztotta az első csukánkat. Sokat számít ilyenkor a „becsülethal” megfogása, egy hosszabb hal nélküli időszakot jobban átvészelnek utána a versenyzők. Valamivel később Attiláék is túl voltak első halukon, majd ez után már nem tudtunk kapást kicsikarni a környékből.

Nem csak mi, hanem több csapat is a helyváltoztatás mellett döntött. Voltak, akik a tó másik végébe motoroztak, ahol a tárózót tápláló patak torkollik be. Sekély vízével inkább az apró csukákat tartotta meg, de ha a 15 dekagrammos határ felett fognak belőlük többet is, akkor jól választhattak. Továbbra is ragaszkodtunk az elképzeléseinkhez és a tuti halat adó pálya közelébe álltunk meg. Az edzésen már bevált módszerrel és csalival kezdtünk el horgászni, aminek hamarosan egy 1,8- as süllő lett az eredménye, majd hosszas szünet következett. Nemcsak nekünk, de a körülöttünk lévő csapatoknak sem jött össze a halfogás. A verseny utolsó harmadában megkezdődött a szokásos „busó-járás”, ami a haltalan órák után szokott bekövetkezni. Sorra cseréltek helyet a körülöttük levő csapatok, de sokáig ez sem hozta meg a várva várt sikert. Aztán az utolsó órában egy-két csapat megkezdte a hajrát, ami kisebb süllőkben teljesedett ki. Eközben a tározó vége felől érkező mérlegelők több apró csukáról adtak hírt csapatonként, valamint egy 10 kiló körüli harcsa fogását erősítették meg. Látatlanban a Szappanos- Demeter párost jelöltük volna meg a harcsa elejtőjéül, ami utólag be is bizonyosodott. Az egy órakor lefújt verseny végén csak bizakodhattunk, hogy az apró halak a darabszám súlyozása miatt nem verték meg a szép süllőket, harcsákat. Az eredményhirdetésre várva elfogyasztottuk a szokásos ebédet, majd kíváncsian vártuk a folytatást. Mint később kiderült azon két-három csapat került a dobogóra, akik a kistermetű halakra horgásztak. A 8-11 darabos csapatonkénti fogásokból szinte mindegyik a 15 dekagrammos határ fölé került, így összpontszámban elhúztak a mezőny átlagosan szép halaitól. A közel 10 kilós harcsa az első és a harmadik hely közé ékelődött be tekintélyes súlyából adódó pontszámával.

Úgy látszik, még mindig van létjogosultsága a kis testű halakra való horgászatnak!? Véleményem szerint, ha egy kicsit is jobb étvágyuknál vannak a süllők, csukák és a nagyobb testű harcsák, biztosan háttérbe szorítják az apróbb rokonaikat. A verseny után két héttel az országos bajnokságnak ad helyszínt a tározó. A bajnokság egyszerű pontrendszere talán megoldást adhat erre a problémára is?!

Gratulálunk a díjazott csapatoknak!

Tarsoly Mihály

Rapala- Shimano Pergető Team