MENÜ

 
Fórumok
 

BEJELENTKEZÉS

Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
 

HASZNOS

 

HORGÁSZ PORTÁLOK

 

 
 

 

 

 
Versenyek
Versenyek : ll. Nagybivalyos Yo-Zuri Pergető Verseny- Csónakos forduló.

ll. Nagybivalyos Yo-Zuri Pergető Verseny- Csónakos forduló.

  2009.11.23. 19:30


ll. Nagybivalyos Yo-Zuri Pergető Verseny- Csónakos forduló.

 

Utolsó fordulójához érkezett a három részből álló pergető sorozat Nagybivalyoson. A verseny fő támogatója és névadója a Yo-Zuri Tica kft volt. Erre a csónakos fordulóra rekord létszámú jelentkező gyűlt össze. Összesen 29 páros /58fő/ várhatta az igen reményteljes fogásokat ígérő verseny kezdetét. Komoly okuk volt a versenyzőknek a bizakodásra, jó fogási esélyeket remélve, ugyan is az októberi parti pergető verseny folyamán megvillantotta csuka állományának egy részét az S ll. nagyhalas vize! Ennek a versenynek is köszönhető a mostani igen magas részvételi szám! A verseny színvonalára sem lehetett panasz, mert igen nívós társaságnak sikerült összejönni. Itt voltak a Rapala pergetői /3 csapat/ a Yo-Zuri csapatai, az állandó dobogósok Takács- Fürtös páros és természetesen rengeteg ügyes kezű pergető horgász. Az időjárás is kegyeibe fogadta a versenyzőket, ugyan is az előző napokban tapasztalt ködös párás idő után, napsütéses időjárás ígérkezett erre a vasárnapi fordulóra. Már a start kezdetén lehetett látni a kibontakozó napsugarakat, ami igen jó előjelnek bizonyult a verseny idejére. Természetesen ezt a versenyt is a szervezők az S.ll nagyhalas vizén rendezték meg. Az induló csapatokat előre kihúzott sorszám szerint indították a szervezők. Minden csapat kényelmesen elfoglalhatta a számára kedvezőnek tűnő rajthelyet, majd 09.00-órakor indulhatott a csukák utáni vadászat. Megcéloztuk a starthelytől jobbra eső területet, annak is a „nagy öböl” partszéli részét.

 

 

 

 

 

Nem is kellet sokáig várni a sikerre, alig dobtam egy párat és már is egy 85 cm-es csuka mutatta érdeklődését a piros Mepps Aglia körforgómra. Hatalmas megkönnyebbülés, a betlizést már megúsztam. A következőre sem kellett várni sokat, és a mérete is tekintélyes volt a maga 77 cm-vel. Ezt a csukát is a part menti sekélyebb vízből sikerült megcsípni. A tó ezen a részén nem igazán láttuk a mérlegelőket  mozogni, ezért is örültünk annyira a harmadik csukánknak, ami szintén a sekélyebb részről lett fogva,és a mérete is örvendetes volt: 74cm!Ezzel a három darabbal a tónak ezen a részén igen előkelő helyet foglaltunk el a verseny első felében.

 

 

 

 

 A folytatásban valahogy megállt a halak kapókedve, elvétve láttunk csak egy –egy fogást. Akadt azért egy csónakot vontató termetes darab is, csak a hal faja nem egyezett meg a mai kategóriába érvényessel,ugyan is egy hatalmas ponty vontatta a csónakot a hátába akadt körforgóval!Időközben vészesen elkezdett fogyni az idő,és tudtuk ha a mezőny első felében akarunk végezni fogni kellene még ehhez a három darabhoz.

 

 

 

 

Talán fél óra lehetett hátra a versenyből, két villámgyors rávágás után sikerült megfogni a hőn áhított negyedik darabot is, amely 66 cm mutatott a mérlegelésnél. Szabó László versenybírótól megtudtuk,hogy van már olyan csapat is aki 10db körül tart,a tó „kis öböl” részénél,ezért a dobogóra biztosan kevés a négy darab csuka méreteitől /66cm,74cm,77cm,85cm/függetlenül is. Érdemes meg említeni,hogy mind a négy csukát a piros Mepps Aglia 3-as méretű körforgójával sikerült megfognom. A verseny végére szinte az összes versenyző a start hely környékén,és az attól balra eső „kis öböl”részénél horgászott. Nem véletlenül, mert a verseny utolsó órájában a versenybírók elmondása szerint sorozatosan lehetett kiszedni a tó ezen részén a szebbnél szebb csukákat!

 

 

 

 

Takács- Fürtös páros 10db csukával magabiztosan nyerte a versenyt, de a második helyezett Kovács- Szikszó párosnak is sikerült 8db fogni, valamint a harmadik helyen végző Stingel- Csabai páros 7 db csukával zárta a versenyt. A győztes páros elmondása szerint, mind a 10db csukát körforgóval sikerült becsapni!

 

 

 

 

 

Számunkra kissé csalódást okozott az a tény, hogy 4db igen termetes csukával csak a 6. helyen tudtunk zárni, viszont örvendetes dolog a tó csuka állományának tekintélyes méretei! Az év végére hihetetlen bravúrral felzárkózott a nagybivalyosi tórendszer S.ll- nagyhalas vize az ország legcsukásabb intenzíven telepített vizei közé!! Minden elismerésem a két tógazdáé, Nagy Sándor és Gombás Attila személyében,akik az előző versenyek haltalansága miatt időnként igen kemény kritikát kaptak,de ezzel mit sem törődve tették a dolgukat tovább,mert mélyen hisznek abban amit csinálnak!

 

 

 

 

Ez a vasárnapi verseny ékes bizonyítéka lelkes, odaadó munkájuknak,amely országos elismerést fog kiváltani még azokban a pergető horgászokban is akik egy-egy sikertelen verseny után hátat fordítottak ennek a remek sorozatnak. Nagy Sándor tógazda, akit mindenki csak Sanyának becéz a verseny utáni napon telefonos interjúban beszámolt arról, hogy titokban számított erre a sok fogásra.

 

 

 

 

A tógazda elmondása szerint, a legtöbb csukát rejtő részt a verseny folyamán nem horgászta meg gyakorlatilag senki, de panaszra így sem lehetet okunk, mivel a verseny végére 80db!! csukát sikerült a versenyzőknek megfogni! A három részből álló sorozat utolsó versenyén, nem csak a csónakos páros győztesek kerültek díjazásra, hanem a versenysorozat egyéni első öt helyezettje is elismerésben részesült. Köszönetét fejezi ki Nagybivalyos Tórendszer vezetősége a Yo-Zuri Tica kft vezetőségének, az oda adó önzetlen segítségért! Ezúton szeretném megköszönni a Yo-Zuri Tica Team csapatai nevében Nagy Sándor, Gombás Attila és Szabó Lászlónak, hogy remek helyszint biztosítottak, csekély nevezési díj ellenében nagyon sok pergető horgásztársunk örömére!Nem tudok másképpen búcsúzni ettől a sorozattól csak így: JÖVŐRE VELETEK UGYAN ITT!!

 

                                                                     

  

 

 

 

Csónakos Végeredmény:

 

l.    Fürtös Attila-Takács László                                                       661 cm     10 db     761 pont.

 

ll.   Kovács Róbert-Szikló László                                                     528 cm      8 db     608 pont.

 

lll.  Stingel József- Csabai István                                                     471 cm      7 db     541 pont.

 

 

 

 

 

 

 

A verseny sorozat egyéni helyezettjei:

 

l.    Heffkó Norbert                   2 + 11+11=   24 pont

 

ll.   Takács Ildikó                      1 + 25+ 8=   34 pont

 

lll.   Kolimár Gábor               18,5 + 4+15= 37,5 pont

 

lV.  Kalacsi Róbert                    3 + 8+27=  38 pont

 

V.   Takács László                  32 + 6+  1=   39 pont

 

 

Statisztika:

 

A verseny legnagyobb hala: Kalacsi János  Csuka-85 cm.

 

Fogás: 80db!! csuka és 3db sügér

 

Összméret: 53,37 méter!

 

Átlag darabszám: 1,43 db.

 

Átlag méret: 64,3 cm!!

 

Becsült össz suly kb: 260kg

 

 

 

 

 

  KALACSI JÁNOS  Yo-Zuri Tica Team.

 

 

 

PONTOS IDŐ

 

NÉVNAPOK

 


 

 

 
Üzenőfal
 

KÜLFÖLDI OLDALAK

 

NAPTÁR

2025. Január
HKSCPSV
30
31
01
02
03
04
05
06
07
08
09
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
01
02
<<   >>
 

LÁTOGATÓK SZÁMA

Indulás: 2006-09-03
 

Barátaink képei

 

 

 

 

 

 
.

 


CASINO SPIELE, hit counter, fx, keno software, Online Casino Reviews
 
Tartalom

Könyves oldal - Ágica Könyvtára - ahol megnézheted milyen könyveim vannak, miket olvasok, mik a terveim...    *****    Megtörtént Bûnügyekkel foglalkozó oldal - magyar és külföldi esetek.    *****    Why do all the monsters come out at night? - Rose Harbor, a város, ahol nem a természetfeletti a legfõbb titok - FRPG    *****    A boroszkányok gyorsan megtanulják... Minden mágia megköveteli a maga árát. De vajon mekkora lehet ez az ár? - FRPG    *****    Alkosd meg a saját karaktered, és irányítsd a sorsát! Vajon képes lenne túlélni egy ilyen titkokkal teli helyen? - FRPG    *****    Mindig tudnod kell, melyik kiköt&#245; felé tartasz. - ROSE HARBOR, a mi városunk - FRPG    *****    Akad mindannyijukban valami közös, valami ide vezette õket, a delaware-i aprócska kikötõvárosba... - FRPG    *****    boroszkány, vérfarkas, alakváltó, démon és angyal... szavak, amik mind jelentenek valamit - csatlakozz közénk - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - Rose Harbor, a város, ahol nem a természetfeletti a legfõbb titok - FRPG    *****    why do all monsters come out at night - FRPG - Csatlakozz közénk! - Írj, és éld át a kalandokat!    *****    CRIMECASESNIGHT - Igazi Bûntényekkel foglalkozó oldal    *****    Figyelem, figyelem! A második vágányra karácsonyi mese érkezett! Mesés karácsonyt kíván mindenkinek: a Mesetáros    *****    10 éves a Haikyuu!! Ennek alkalmából részletes elemzést olvashatsz az anime elsõ évadáról az Anime Odyssey blogban!    *****    Ismerd meg az F-Zero sorozatot, a Nintendo legdinamikusabb versenyjáték-szériáját! Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    Advent a Mesetárban! Téli és karácsonyi mesék és színezõk várnak! Nézzetek be hozzánk!    *****    Nagyon pontos és részletes születési horoszkóp, valamint 3 év ajándék elõrejelzés, diplomás asztrológustól. Kattints!!!!    *****    A horoszkóp a lélek tükre,egyszer mindenkinek érdemes belenézni.Keress meg és én segítek értelmezni a csillagok állását!    *****    HAMAROSAN ÚJRA ITT A KARÁCSONY! HA SZERETNÉL KARÁCSONYI HANGULATBA KEVEREDNI, AKKOR KATT IDE: KARACSONY.GPORTAL.HU    *****    Nyakunkon a Karácsony, ajándékozz születési horoszkópot barátaidnak, ismerõseidnek.Nagyon szép ajándék! Várlak, kattints    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!